Az Aston-versenymérnök elmondta, mit mondott először neki Fernando Alonso

Fernando Alonso versenymérnöke, Chris Cronin arról mesélt, hogy hogyan kezdődött a kapcsolata a spanyol versenyzővel, aki lerövidítette az „ismerkedési fázist”.

Fernando Alonso, Aston Martin F1 Team

Fernando Alonso a 2023-as szezontól az Aston Martin Racing pilótája, így kevesebb mint 2 hónapja volt a szezonkezdet előtt arra, hogy kiépítse a kapcsolatát a versenymérnök Chris Croninnal a bahreini szezonnyitó előtt.

A versenymérnök ennek kapcsán arról beszélt, hogy sokkal gyorsabban közös nevezőre tudott jutni Alonsóval, mint egy fiatalabb pilótával, hiszen a spanyol rögtön elmondta neki, hogy mire van szüksége:

Még több F1 hír:

„Az első 3-6 hónap egy kapcsolat építésében arról szól, hogy megértsétek egymást és kitaláljátok, hogyan segíthettek egymásnak, és hogy a lehető legjobb munkát végezzétek. Ez az egyik legnehezebb fázis.”

„Próbálsz minél gyorsabban közös nevezőre jutni, arra a pontra, amikor már csak olyan információkat osztasz meg, amelyek tényleg segítenek és ezek jelentik a különbséget, ezeknek köszönhetően lehetnek gyorsabbak a pilóták.”

„Van egy csomó felesleges dolog, amiről a pilóták azt gondolják, hogy szükségük van rájuk, de valójában nincs. Ezek csak elterelik a figyelmet azokról az információkról, amelyekre valójában fókuszálniuk kellene.”

„Amikor Fernando megérkezett, rögtön megmondta, hogy ’pontosan ezt szeretném, ez az, ami segít abban, hogy gyors legyek’. Ez a fajta útmutatás lerövidíti az ismerkedési fázist, míg a fiatal pilótáknál kicsit több időre van szükség, hogy kitaláljuk, mire van szükségük” – mesélte Cronin a Speedweek szerint.

Eközben sajtóhírek szerint jöhetnek a nyitható első szárnyak az F1-be, míg a Las Vegas-i Nagydíj menetrendjét itt érhetitek el.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Marko „feladta” – már nem keresi az új Verstappent
Következő cikk Hamilton: Brad Pitt 2024-ben is ott lesz jó néhány versenyen

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország