Az Aston nagykövete szerint mindent megváltoztat Newey érkezése: „Erről álmodoztunk”
A korábbi F1-es pilóta, Pedro de la Rosa elmondta, hogyan reagáltak az istállónál a hírre, miszerint sikerült megszerezniük Adrian Neweyt, aki szerinte „sorsfordító” lehet a jövőbeli sikereket illetően.
Adrian Newey, Aston Martin Racing Team
Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images
Kedden érkezett a nagy bejelentés, miszerint a Red Bulltól távozó Newey jövő év március 1-től állhat majd munkába Silverstone-ban, ahol a csapat vezető technikai partnere és résztulajdonosa is lesz.
De la Rosa, aki korábban a McLarennél már dolgozott együtt Neweyval, most az F1 Nation podcastben beszélt arról, mit jelent a csapat számára ez az igazolás. „Ez fantasztikus hír számunkra. Olyasmi, amit mindannyian reméltünk, amit mindenki várt, hiszen erről álmodoztunk, most már viszont valósággá vált.”
„Ez is csak azt hangsúlyozza, mennyire vonzó volt a projektünk, hogy Adriant mennyire izgatottá tette az, amit látott. Nagyszerű jövő elé nézünk. Alig várom már, hogy megkezdhesse a munkát és hogy ismét együtt dolgozhassak vele. Mindez szerintem hatalmas elismerés a csapatnak, mert mindenki Adriant akarta a rajtrácson, ő viszont az Aston Martint választotta.”
„Sorsfordító lépés ez, és rendkívül fontos az Aston Martin története szempontjából. Ő egy igazi győztes, és mindenben nyerni akar, amihez csak hozzálát. Versenyzői mentalitása van. Úgy vélem, azért választotta a mi csapatunkat, mert látta, hogy itt megvannak a győzelemhez szükséges összetevők – a források, az emberek, a csapat. Minden a helyén volt, máskülönben nem csatlakozott volna.”
„Nagyon boldog vagyok, hogy az Aston Martint választotta. A jelenléte garantálja, hogy a legjobb emberek legyenek nálunk.” De la Rosa a sok dicséret mellett viszont azt is elismerte, hogy vélhetően bele fog telni némi időbe, mire érződni fog Newey hatása, ezért reális célként a 2026-os szabályváltozásokat nevezte meg.
„Hosszú távban kell gondolkoznunk ebben a szakmában. Nem igazán lehet 2025-re és az azonnali hatására gondolni. Tisztelnünk kell azokat, akik már eleve itt vannak. Nélkülük Adrian sem csatlakozott volna. Észben kell tartani, hogy már eleve a legjobbak vannak nálunk, Adrian pedig tovább fogja erősíteni a csapatot.”
„Először várjuk meg, amíg csatlakozik ’25-ben, aztán majd együtt fejlődünk tovább. Örülnénk, ha már most rögtön itt lehetne, de a dolgok nem rövid távon történnek a Forma–1-ben. Jövőre fog csatlakozni, szóval ’26-ot kell figyelembe venni, hogy érezzük a változást” – zárta a témát a spanyol.
Az Aston már lényegében minden nagynevű technikai szakembert leigazolt, akit csak lehetett, de most úgy tűnik, versenyzők terén is dobbantanának egy hatalmasat.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.