Az Aston Martin támogatja a pénzüket visszakövetelő szurkolókat

Az Aston Martin csapatfőnöke, Otmar Szafnauer egyetért azokkal a Forma-1-es szurkolókkal, akik szeretnék visszakapni a pénzüket a 2021-es Belga Nagydíj lefújása után.

Lance Stroll, Aston Martin AMR21

Steven Tee / Motorsport Images

A múlt vasárnapi belga Forma-1-es futamot mindössze két felvezető, majd 3 órával később három biztonsági autó mögött megtett után meg kellett szakítania a sport vezetőinek a nagy eső miatt – ami érthetően frusztrálta a pályára kilátogató szurkolókat, akik nem láttak versenyzést az akár több száz eurós jegyükért.

A címvédő világbajnok, Lewis Hamilton is azt követelte egy Instagram posztban az F1-től, hogy térítse vissza a jegyek árát – az F1 hivatalos oldala azonban érdekes módon ezt a részt kicenzúrázva tette közzé Hamilton a szurkolóknak írt üzenetét. A probléma megoldásán jelenleg is dolgoznak a belga szervezők és az F1, az Aston Martin csapatfőnöke, Otmar Szafnauer pedig egyértelműen a szurkolók oldalán áll.

„Én megértő vagyok” – nyilatkozta a kényes esetről Szafnauer a Motorsport.com-nak. „Nem én döntök erről, de azért jöttök, hogy autóversenyzést lássanak, amit nem igazán sikerült megvalósítanunk, igaz, nem a mi hibánkból, az időjárást nem tudjuk befolyásolni.”

„Az F1 megpróbálkozott a verseny elindításával, de egyszerűen ahhoz alkalmatlan körülmények voltak, a látási viszonyok nem voltak megfelelőek a mezőny hátsó felében.”

„Hasonló körülményekkel találkoztunk 98-ban is, és ott volt az az óriási baleset Michael Schumacher és David Coulthard között (már a verseny második indítása, és a majdnem a teljes mezőnyt érintő rajtbaleset után). A versenyt megtartották, de annyira rosszak voltak a körülmények, hogy nagy sebességgel csapódtak egymásnak, szóval most jó döntést hoztunk.”

Szafnauer egyetértett Max Verstappen és Daniel Ricciardo kijelentéseivel is, miszerint hasonló körülmények között akár előrébb is hozhatná az F1 a futam rajtját.

Még több F1 hír:

„Valamilyen rugalmasságra van szükségünk, mert a szurkolók miatt vagyunk a pályán, és miközben próbálnánk nyújtani nekik azt, amiért itt vannak, nem kéne, hogy az ilyen szabályok korlátozzanak minket. Azt kell tennünk, ami megfelel azoknak az embereknek, akik fizettek a versenyért.”

„Nem ez az első alkalom, hogy ilyen idő van Spában, mint mondtam, ott volt a 98-as baleset: szerencsések voltak, hogy mindketten sértetlenül szálltak ki az autóból. Azt nem akarjuk, hogy elinduljon a verseny, történjen valami hasonló eset, ami után sajnálattal kéne visszatekintenünk és azt mondanunk, hogy soha nem kellett volna elindítani a futamot.”

Bár Sebastian Vettel 5. rajthelye után így is pontokkal távozott Spából az Aston Martin, Szafnauer elismerte, hogy így is frusztráltak a hétvége miatt, ugyanis szerinte Vettel ismét a dobogós helyekért harcolhatott volna.

„Nagyon jó volt az autónk a pályán, de sajnos esélyünk sem volt arra, hogy ezt megmutassuk. Szerintem még a 19. helyről rajtolva Lance is a pontokért tudott volna harcolna, Sebnek pedig újabb lehetősége lett volna egy dobogós helyre. Nehéz megmondani, hogy mi lett volna, de egy pár autót meg tudtunk volna még előzni, miközben tarthattuk volna a hátulról érkezőket is.”

„Seb a 3. rajtkockából is indulhatott volna, de hibázott egy kicsit a körén, szóval ez van. Lando (Norris) valószínűleg legyőzött volna minket, de végül nem tette, így ott lehetünk volna mi is a mixben az élen.”

A Mercedes Russell és Bottas jövőjét is biztosítani szeretné, mielőtt bejelentik a 2022-es pilótájukat

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk „Alex Albon a Williams elsődleges kiszemeltje” 2022-re – sajtóhír
Következő cikk Így látta a belgiumi eseményeket a vasárnap legtöbbet vezető pilóta

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország