Az Aston Martin Strollról: "Van mire építenünk..."

Az Aston Martin csapatfőnöke, Mike Krack elismerte, hogy Lance Stroll hátrányból indult 2023-ban a szezon előtti sérülése miatt, de szerinte a kanadai az év végére „nagyon is jól” teljesített.

Lance Stroll, Aston Martin F1 Team

A Forma-1-es szezon a lehető legrosszabbul indult Stroll számára, még a szezon előtti teszteket  mindössze három nappal megelőzően ugyanis mindkét csuklóját és egy lábujját is eltörte egy spanyolországi biciklibalesetben.

Nem hátráltatta azonban ez sokáig, a következő héten a szezonnyitón már az autóban ült, bár teljesen nem épült fel a sérüléséből a májusi Monacói Nagydíjig. Ezzel együtt is az év nagy részét Fernando Alonso mögött töltötte, egyszer sem tudott dobogóra állni, míg csapattársának ez nyolcszor is sikerült.

Alonso 206 pontot gyűjtött be az év végére, ezzel a negyedik helyen zárta a bajnokságot, Stroll kevesebb mint feleennyi ponttal (74) csak a tizedik lett. A csapat honlapjának nyilatkozó Mike Krack csapatfőnök azonban úgy látja, a pilóta jó úton van afelé, hogy kilábaljon a válságból és 2024-ben sokkal jobban szerepeljen, ha tudja tartani a lendületet.

„Lance remek helyzetben van. Nyugodt és magabiztos, a testbeszédén látszik. Lenyűgöző, mennyit fejlődött pilótaként idén. A szezon előtt volt a sérülése, ezért hátrányból indult, de megmutatta, milyen kemény és elszánt, hogy a lehető leggyorsabban visszakerüljön a volán mögé és mindezek ellenére nagyon gyors volt.”

„A szezon közben aztán egy nagyon kemény időszakon küzdötte át magát. Rengeteg nyomás volt rajta és biztatóan kezelte azt. Tarthatott volna kicsit tovább a szezon, mert az utolsó versenyeken igazán gyors volt. Erre építhetünk és ennek is kell történnie, csak ott kell folytatnia, ahol abbahagyta. Rengeteg kihíváson van túl és most nagyon is jól megy neki.”

A Motorsport.com magyar kiadásának szerkesztőit nem annyira győzte meg, a szezon végi rangsorunkban csak a 19. lett - itt olvashatod el, mit gondoltunk róla.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk 2023-as F1-es pilótarangsor – 18. helyezett
Következő cikk Megvan, hogy mikor mutatja be a Ferrari a 2024-es F1-es autóját!

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország