Az Aston Martin speciális festéssel tiszteleg az új Bond-film előtt

Az Aston Martin a monzai versenyhétvége előtt bejelentette, hogy az új James Bond-film előtt tisztelegve speciális festéssel adózik a 007-es ügynök előtt, így tehát az Alfa Romeo mellett ők is új „bőrbe” bújnak.

Sebastian Vettel, Aston Martin AMR21, in the pits

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Az Aston Martin neve már több mint fél évszázada egybeforrt a Bond-filmekkel, így talán nem meglepő, hogy a hónap végén mozikba kerülő Nincs idő meghalni (No Time To Die) kapcsán új festéssel versenyeznek a hétvégén.

Ennek értelmében az alakulat a Bond-filmekből ismert 007-es logóval áll fel a rajtrácsra, amely a pilótafülkén kap helyet, de a legendás szimbólum a csapat motorhome-jában és vendéglátó egységein is megtekinthető lesz az Olasz Nagydíj alatt.

Továbbá a csapat pilótái, Sebastian Vettel és Lance Stroll egy rövid reklámfilmben is szerepelni fognak, ahol – nem meglepő módon – egymás ellen versenyeznek majd. Az legfrissebb információk szerint James Bond ikonikus Aston Martin DB5-ösének LEGO verzióját kell majd felépíteniük.”

Még több F1 hír:

„Az Aston Martin része Bond DNS-ének” – jelentette ki Kleinman. „Ez egy olyan partneri kapcsolat, amely nem igényel magyarázatot, szóval nagyon szórakoztató volt összeolvasztani ezt a két világot: a Bond-aláírást és az Aston Martin Forma-1-et. Remélem, hogy az új film megjelenése előtt izgalmakat tudunk ébreszteni.”

Az Aston Martin hosszú idő után idén tért vissza a Forma-1-be, és ez lesz az első alkalom, hogy a Bond-filmek valamilyen formában megjelennek az autón. Daniel Craig bizonyára büszke lesz, és azt sem kizárt, hogy a hétvégén feltűnik majd a bokszban.

 

Albon egy év kihagyást követően visszatér az F1-be!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonsót arról faggatták, hogy mit tanácsolna Russellnek
Következő cikk Ezért döntött a Williams Albon mellett de Vries helyett

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország