Az Aston Martin minden látható elemet kicserélt már az autóján 2021-ben

Az Aston Martin elárulta, hogy idén szinte minden látható elemet módosítottak az autón, hogy még versenyképesebbé tegyék a csapatot a 2021-es szezonban, de Tom McCullough azt is elárulta, hogy a nyári szünet után teljes erőbedobással a következő idényre készülnek.

Sebastian Vettel, Aston Martin, 2nd position, arrives on the podium

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

Érezhetően az Aston Martin érintették a legérzékenyebben a 2021-es szabálymódosítások, hiszen az alakulat a 2020-as szezonban (Racing Point néven) jelentős sikereket ért el, ám az idei év elején úgy tűnt, hogy még a középmezőnnyel is nehezen veszik fel a harcot.

Elsősorban a padlólemezzel kapcsolatos változtatások miatt került nehéz helyzetbe az Aston Martin, azonban Sebastian Vettel révén Bakuban megcsillant a remény, ugyanis a német bajnok odaért a 2. helyre, ami remek eredmény az alakulat számára.

Tom McCullough, aki a teljesítményért felel a csapatnál, elárulta, hogy az Aston Martin hatalmas erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy tegyenek néhány lépést a megfelelő irányba, emiatt pedig számos változtatást eszközöltek a konstrukción.

Még több F1 hír:

„Ez egy soha véget nem érő, ismétlődő folyamata a fejlődésnek, amelynek eredményeként külsőleg nincs olyan része az autónak, amelyet ne javítottunk volna valamilyen módon Bahrein és Silverstone között.

„Illetve hogy más megközelítés szerint mutassam a dolgokat, ha valamelyik része az autónak érzékenyen reagált a szélre, akkor vélhetően azt frissítettük az elmúlt négy hónap során. Ezek (a fejlesztések) működnek. Tudjuk, hogy az autónk továbbra sem a leggyorsabb, de most már közelebb vagyunk a fő riválisainkhoz, mint a szezon elején voltunk.”

„Ez elsősorban az aerodinamikával kapcsolatos fejlesztések menedzselésének köszönhető, ami szükségszerű kísérletezéssel és hibákkal jár, de ez hozott nekünk valós eredményeket” – tette hozzá a szakember, aki a 2022-es konstrukciókról is megosztotta a véleményét.

Még több F1 hír:

„Nagyon lenyűgöző munka volt, gratulálok a kollégáimnak. Azonban mint minden csapat, a nyári leállások után folytatnunk kell az erőfeszítéseinket, illetve erre kell áldozni az erőforrásokat, hogy a 2022-es autót annyira versenyképessé tegyük, amennyire csak lehetséges.”

„A mi új fiunk, Sebastian az elején hátrányban volt, hiszen nem ismerte az autó működését, nem voltak meg az érzései, aztán ott volt a megbízhatatlansága az autónak, ami miatt a szezon előtti teszteken szenvedett Bahreinben.”

„De ezt követően nagyon szorgalmasan dolgozott a szimulátorban a gyárban, illetve kint a pályákon, hogy segítsen nekünk analizálni a korábbi versenyeket, hogy még jobban fel tudjunk készülni a közelgő futamokra.”

A McLaren elégedett az FIA versenyigazgatójának munkájával

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Spa a Mercedes pályája lesz? A második szektorban visszavághat a Red Bull
Következő cikk Marko szerint Belgiumban még elkerülhetik a rajbüntetést Verstappennel

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország