Forma-1 Szingapúri Nagydíj

„Az Aston Martin csak Messivel játszik”

Egyre többen kritizálják az igencsak gyenge teljesítményt nyújtó Lance Strollt, akriől ezúttal az egykori Forma-1-es mérnök, Joan Villadelprat volt lesújtó véleménnyel, míg Fernando Alonsót Lionel Messihez hasonlította.

Fernando Alonso, Aston Martin F1 Team

Fernando Alonso idén eddig minden futamon képes volt pontszerző helyen végezni, ráadásul hét alkalommal még a pódiumra is felállhatott, amivel jelezte, hogy továbbra is helye van a mezőny leggyorsabb versenyzőinek kikiáltott pilótái között.

Nem lehet azonban ugyanezt elmondani a spanyol csapattársáról, Lance Strollról, aki a botrányosra sikeredett monzai szereplésén túl nem sok mindenre lehet büszke a 2023-as szezonban. A két pilóta között ráadásul 123 egységnyi különbség húzódik az egyéni bajnokságban, ami finoman szólva is tetemesnek mondható.

Ennek kapcsán az egykori Forma-1-es mérnök, Joan Villadelprat jelentette ki, hogy míg az egyik oldalon egy Messihez fogható szupersztár ejti ámulatba a nézőket hétről hétre, addig a másikon egy igencsak gyengén muzsikáló pilóta található.

„Az Aston Martin úgymond csak Messivel játszik” – jelentette ki a 65 éves spanyol Villadelprat az El Confidencial című lapnak, érdekes párhuzamot vonva ezzel Alonso, valamint a Miami színeiben futballozó argentin klasszis között.

„Még Messinek is kell valaki más a háta mögé, de Strollt se nem látják, se nem hallják. Ez hatalmas hátrány a konstruktőri bajnokság szempontjából” – folytatta az egykori mérnök, aki a mutatott eredmény ellenére hisz a kanadai képességiben.

„Bár Stroll nem egy ritka jelenség, de a top 10-ben van, míg Fernando az első ötben. De az utóbbi időben Stroll szánalmasan teljesít. A csapat minden tojása Fernando kosarában van.”

Ki tudja, lehet, hogy Rosberg az oka Stroll rossz teljesítményének? A rajongók szerint igenis létezik a Rosberg-átok, amelyet most Max Verstappen ellen fordítanának…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen ellendrukkere Rosberg-átkot szórna a hollandra
Következő cikk Norris: Évek óta nem volt ilyen közel a McLaren a futamgyőzelemhez

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország