Forma-1 Szingapúri Nagydíj

Az Aston Martin "bolond lenne" nem figyelni a McLaren fejlesztéseit

Az Aston Martinnál úgy látják, „bolondak lennének” nem megvizsgálni, hogy a McLaren alternatív fejlesztési megközelítése lehetett-e a kulcs Forma-1-es sikereikhez.

Lance Stroll, Aston Martin AMR24, Valtteri Bottas, Stake F1 Team KICK Sauber C44

A McLaren fejlesztési programjának felépítésével megtörte a riválisok által idén követett trendet, ugyanis ahelyett, hogy több nagyobb csomaggal igyekezett volna javítani autója teljesítményén, maradtak a Miami Nagydíjon bemutatott változatnál.

Úgy, hogy az autó alján egy ismert csomag van, a McLaren az autóját minden hétvégén optimalizálni tudja, így az MCL38-ast rendszeres futamgyőztessé tették. Ez az egyenletes teljesítmény pont az ellentéte annak, amit az Aston Martintól, a Ferraritól, a Red Bulltól vagy a Mercedestől látunk, akiknek mind fejtörést okozott, amikor új padlólemezük egyensúlyi vagy egyéb problémákat idézett elő.

Emiatt még az idényt erősen kezdő, de az imolai fejlesztések óta rohamosan visszaeső Aston Martint is arra kényszerült, hogy megvizsgálják, nem a McLaren által választott út lett volna-e nekik is a megfelelő. Mike Krack csapatfőnök szerint több teljesítményt lehet kisajtolni apróbb módosításokból, mint a tipikus, teljes átalakításokból:

 

„Sokat vizsgáljuk ezt. Ha a tempót összemérjük, látható, hogy ők mikor tettek egy lépést, és elég könnyen össze lehet ezt vetni azzal, hogy milyen fejlesztéseket jelentettek be. A teljes képet sosem fogjuk látni, de rámutathatunk egyes elemekre, és tudjuk, hogy mennyit jelenthetett köridőben.”

„Ha például megnézzük a zandvoorti fejlesztéseiket, volt egy kicsi itt, egy kicsi ott, egy kicsi amott. Látható ebből, mennyire finomak és összetettek lettek ezek az autók, szóval szerintem bolondok lennénk, ha nem vizsgálnánk meg őket.”

Krack szerint az, ahogy a többi csapat, mint a Mercedes, próbálta kisajtolni a teljesítményt az autójából, mutatja, hogy az Aston Martin is komoly előrelépést tehet, amennyiben rájönnek, hogyan kell kiegyensúlyozott autót építeni: „A Mercedesszel voltunk egy szinten az első pár versenyen és aztán ők elkezdtek futamokat nyerni.”

„Szóval lehetséges a jelenlegi szabályokkal is jelentős előrelépéseket tenni, ha stabil az autó és úgy viselkedik, ahogy a pilóták akarják. Nincs konkrét verseny a leszorítóerőért úgy, mint a múltban volt. Ami igazán nehéz lett, az a stabilitás elérése, a kiegyensúlyozottságot és a terhelést kell megfelelően eltalálni.”

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az F1-es legenda szerint ezért lesz nehéz Hamiltonnak a Ferrarira váltás
Következő cikk A McLaren újra fel tervezi hozni a Red Bull két csapatának témáját

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország