Az amerikai F1-es csapat nem fél a kihívásoktól, csak az a sok utazás ne lenne

Az amerikai F1-es csapat nem fél a kihívásoktól, csak az a sok utazás ne lenne

Gene Haas nem tart attól, hogy gondok lennének majd az F1-es csapatával a nascaros szerepvállalás mellett.

A Haas F1 Team jövőre debütál a Forma-1-ben. A gárda gőzerővel készül az első szezonjára, mely biztatónak tűnik, köszönhetően az erőforrások és a Ferrari technikai támogatásának.

Mindössze 9 hónap van hátra az első 2016-os tesztig, miközben a bázison nemcsak F1-es munkálatok folynak, hiszen ott van a nascaros részleg is, akárcsak a szerszámgépeket futtató üzlet.

Haas a brit Autosport kérdésére elmondta, a nascaros csapattal külön szakemberek foglalkoznak, így azon a részlegen egy másik személyzet dolgozik. Az amerikai üzletember hangsúlyozta, a folytatásban is az lesz a célja, hogy a NASRCAR és a Forma-1 projektje egymás mellett működjön.

Haas ugyanakkor úgy véli, hogy a Forma-1 nem jelent majd nagy terhet számukra. Azt azonban még ő sem tudja, hogy mennyi szabadideje lesz…

„Nem tudom. Fogalmam sincs, hogy hogyan fogok dolgozni. De inkább szórakozok, minthogy unalmasan várjam a halált.”

Haas számára a kihívást inkább az állandó utazások jelentik majd, mivel a bázis Amerikában marad, így rengetegszer kell majd az egységet megmozgatniuk. Az istálló egyelőre nem dédelget győzelmi álmokat.

„Nehéz lesz felvenni a versenyt a nagyobb csapatok ellen. A jelenlegi szabályok azonban lehetővé teszik azt, hogy együtt dolgozzunk valakivel a mezőnyből. Ezek nagyon világos szabályok. Alkatrészeket vásárolhatunk más gyártóktól, kivéve a kasztnit és a karosszériát.” – utalt ezzel a Ferrarira Haas.

„Bár még semmit sem értünk el, megpróbáljuk bizonyítani, hogy mindez lehetséges. Hiszünk benne, máskülönben nem csinálnánk.”

Személy szerint már nem fordulnék vissza, és építeném meg teljesen az autót nulláról, saját tervezéssel. Ez túl nagy munka, ami túl sokba is kerül, így óriási a kihívás.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Hát ez valami sokkolóan jó:D Adrian Newey, te vagy az?:P Tech-live.hu

Posted by www.f1-live.hu on 2015. június 3.

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Gene Haas
Cikk típusa BRÉKING