BRÉKING

Az amerikai F1-es csapat már a versenyzőit keresi

A Haas Racing mindenképpen a jelenlegi mezőnyből válogatna, akik már kellő tapasztalattal rendelkeznek az új autókat és motorokat illetően.

Az F1-live.hu legutóbb a Haas Racing strukturális terveiről számolhatott be, addig most az esetleges pilóták kerültek szóba. Gene Haas tulajdonos a német Motorsport-Total lapnak elmondta, mindenképpen olyan pilótát, vagy pilótákat akar, akik idén már versenyeztek a Forma-1-ben.

Ez amiatt fontos, mert ezek a versenyzők ismerik a teljesen új technikát, ami mindenképpen előnyt jelenthet azokkal szemben, akik még nem vezethették ezeket a gépeket.

„Mindenképpen azt szeretnénk, ha egy aktuális F1-es versenyző csatlakozna hozzánk, aki idén már vezetett a kategóriában. Ez nagyon fontos az egyensúly és minden más miatt is, amiket ismernünk és értenünk kell. Ha egy olyan versenyzőt találunk magunknak, aki néhány évvel ezelőtt vezetett az F1-ben, az valószínűleg nem sokat segítene, mert ma teljesen más a kasztni, mint az elmúlt évben volt.”

A lehetőségek között szerepel az is, hogy egy jelenleg tesztpilótaként dolgozó pilótát szerződtessen az amerikai csapat, hiszen a pénteki vezetők rendszeresen lehetőségek kapnak az első edzéseken. Ilyen versenyző például Felipe Nasr (Williams), Giedo van der Garde (Sauber) és Charles Pic (Lotus).

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Haas hangsúlyozta, az első évükben még biztosan nem lesznek a legjobb istállók között, semmilyen területen és fokozatosan építik fel majd a csapatukat.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Rosberg: Hamilton is csak egy ember, erősségekkel és gyengeségekkel
Következő cikk Nem lesz Hunt-sisak Raikkönen fején: Kimi szerint jó lenne, ha sokkal szabadabban élhetnének

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország