BRÉKING

Az alternatív motor elérte célját: a Mercedes, a Ferrari, a Renault és a Honda lépni fog!

Bernie Ecclestone, és Jean Todt, az FIA elnöke elérte a célját az alternatív motor fenyegetésével. A motorgyártók inkább saját maguk kidolgoznak egy javaslatot a problémák megoldására, semmit, hogy egy komoly riválist kapjanak 2017-től.

Tegnap már megírhattuk, hogy a Forma-1-es Bizottság elutasította az alternatív motorok ötletét, hiszen a többség ellene szavazott. Az FIA és Bernie Ecclestone hiába támogatta, a csapatok zöme ellene szavazott.

A gyártók cserébe megállapodtak, hogy megpróbálnak megoldást találni a fő problémákra, ami miatt az alternatív erőforrás ötlete előjött. Január 15-ig kell benyújtaniuk egy javaslatot. Az első megbeszélésekre már a héten sor kerül Abu Dhabiban.

Ráadásul a motorgyártóknak egy minimum számú csapatot is el kell majd látniuk erőforrással – ha erre szükség van.

Az FIA a következőt mondta az alternatív motorokról született döntésről: „A megbeszélésen négy hiteles szándéknyilatkozatot kaptunk a gyártóktól, melyben kifejtik, hogy olcsóbb alternatívát ajánlanak majd az ügyfélmotorok esetében.”

„A Forma-1-es Bizottság tehát úgy döntött, hogy ebben a szakaszban nem támogatja ezt a lehetőséget – azonban előfordulhat, hogy az ötletet újra kell értékelni miután a motorgyártók bemutatták a javaslatukat a Stratégiai Csoportnak.”

Az új javaslatban tehát azokat a problémákat akarják megoldani, amire az alternatív motor jelentett volna megoldást: elsősorban a költségek problémáját, illetve a garantált kínálatot.

Azt is mondhatnánk, hogy valójában Jean Todt, az FIA elnöke, és Bernie Ecclestone pont ezt akarta elérni, így a fenyegetés az alternatív motorokkal végül is elérte a célját.

Az FIA hozzátette: „A felek megegyeztek, hogy számos kulcsfontosságú területet vizsgálnak majd meg a Forma-1-es erőforrásokkal kapcsolatban. A területek a következők:

- garancia a motorellátásra

- motorköltség csökkentése az ügyfélcsapatoknak

- a motorok technikai specifikációjának egyszerűsítése

- hangosabb erőforrás

„A motorgyártók tehát az FIA előtt 2016. január 15-én mutatják be, hogy a fent említett aggályokra milyen megoldásokat kínálnak.”

„A javaslatban az is benne lesz, hogy egy gyártónak minimum hány csapatot kell ellátnia – ezzel biztosítva, hogy minden csapatnak lesz erőforrása a rajtrácson.”

„Intézkedéseket terjesztenek elő arra, hogy csökkentsék a költségeket az ügyfélcsapatok számára, miközben fejlesztik a motorzajt is.”

„Minden érdekelt fél megegyezett abban, hogy ezeket a változtatásokat legkorábban 2017-ben vezetnék be, míg legkésőbb 2018-ban.”

„Az első meetingre ebben a témában az FIA és a motorgyártók között ezen a héten, Abu Dhabiban kerül sor.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A nap, amikor Zanardi a súlyos balesetét követően ismét F1-es autóba ült
Következő cikk 2018-ban jöhet az új, olcsóbb, hangosabb és egyszerűbb motor a Forma-1-ben?!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország