Forma-1 Mexikói Nagydíj

Az Alpine védence jövőre már nem az F2-ben versenyez, keresi a lehetőségeket

Az Alpine juniorja, Jack Doohan megerősítette, hogy 2024-ben nem fog harmadik szezont futni a Formula 2-ben, és helyette inkább a Forma–1-es pályafutásának megalapozására fog koncentrálni.

Jack Doohan, Alpine A523

Az ausztrál pilóta jelenleg a negyedik pozíciót foglalja el az F2-es tabellán, miközben két futamgyőzelmet sikerült aratnia 2023-ban. Ennek ellenére több nehézséggel is szembesült, melyek miatt nem igazán tudott beleszólni a bajnoki cím sorsába. Hogy milyen lehetőségei vannak 2024-re, az érdekes kérdés.

Egyrészről lehet, hogy kizárólag az F1-es tartalékversenyzői szerepére fog koncentrálni, és próbálja minél jobban kivenni a részét az istálló munkájából és életéből, másrészről viszont az Alpine jövőre a WEC-ben is indulni fog már, így akár ott is versenyezhetne.

„Jelen állás szerint jövőre nem fogok az F2-ben versenyezni. Nem tűnik reálisnak a mostani szituáció és a történtek tükrében. Sikerült a legtöbbet kihoznom belőle, úgy érzem, jó munkát végeztem azzal, amit irányítani tudtam. Egy harmadik szezon tehát nem hozna igazi előrelépést. A két F2-es évem viszont nem feltétlenül alakult a tervek szerint. Persze ezt biztosan mindenki más is elmondhatja.”

„Úgy vélem viszont, hogy a jó és rossz pillanatokon keresztül sikerült megmutatnom, hogy mire vagyok képes. Egy újabb F2-es idény, ha megnyered, az az elvárás, ha pedig nem, nos akkor… Nem sokat nyerhetek vele. Szóval mindent elveszíthetek, miközben nem sokat nyerhetek vele” – magyarázta Doohan, miért nem akar egy újabb évet lehúzni a nevelőszériában.

„Egyelőre most még nem tudom, milyen irányba megyek tovább, legyen az a WEC vagy bármi más. Továbbra is a Forma–1-re figyelek, és a csapat is ezért dolgozik. Szóval ez az én utam, és biztos vagyok abban, hogy eljutok odáig.” Doohan kihangsúlyozta, hogy ha esetleg mégis a sportautózás felé venné az irányt, az is csak egy lépcsőfok lenne az F1 felé, nem komplett váltás.

Tanulási szempontból viszont mindenképpen jól jönne számára, és akár még Mick Schumacher csapattársa is lehetne jövőre, ha a német is az Alpine WEC-programjában köt ki. A két pilóta családja régóta közel áll egymáshoz, de Doohan elmondta, hogy ő nem a médiában akar jónak tűnni, és teljes gőzzel azért fog dolgozni, hogy 2025-ben az F1-be kerülhessen.

Nyerhet még valaki idén futamot Verstappenen kívül? Mika Häkkinen elmondta.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az Alpine motorrészlegének új vezetője "fel fogja kavarni" a csapatot
Következő cikk Újabb büntetés miatt módosul a Mexikói Nagydíj rajtrácsa! - hivatalos

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország