Az Alpine „üdvözli” az FIA szigorítását a guminyomással kapcsolatban

Az Alpine Forma-1-es csapatának ügyvezető igazgatója, Marcin Budkowski üdvözölte az FIA új technikai direktíváját, és szerinte „aggasztó”, hogy a gyanú szerint egyes csapatok a biztonságot veszélyeztetve játszhattak a guminyomással.

Marcin Budkowski, Executive Director, Alpine F1

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Lance Stroll és Max Verstappen bakui defektje után átfogó vizsgálatot indított a Pirelli, az eredményeik szerint pedig a gumik „működtetési körülményei” okozhatták a defekteket, míg az FIA rövidesen kiadott technikai direktívájából már kiderült, hogy ezalatt azt értik, hogy a csapatok bementek használat közben az előírt minimumnyomás alá, amely jobb tapadást biztosít a ballonosra fújt gumiknál.

A technikai direktívával egy sor trükközést vettek célba, valamint a most hétvégi Francia Nagydíjtól már a versenyek után is ellenőrzik majd azt, hogy a gumik használat után is megfelelnek-e a Pirelli által megadott minimumértéknek.

Bár a Red Bull és az Aston Martin is úgy fogalmazott, hogy ők minden szabályt betartottak, nem véletlenül lett majdnem 20 oldalas az a TD, amellyel elejét akarják venni a bakuihoz hasonló eseteknek, az Alpine pedig üdvözölte a szigorításokat.

„Fontos volt, hogy az ügy végére járjunk, mert alapvető biztonsági kérdésről van szó” – nyilatkozta az Alpine ügyvezető igazgatója, Marcin Budkowski a Motorsport.com-nak. „Az, hogy növelték (még a futamot megelőzően) a minimumnyomást, és a vizsgálat konklúziója is arra enged következtetni, hogy a gumi magától kapott defektet.”

„Az FIA új szabálya igazából nem jelent nagy változtatást a működési folyamatainkban, azonban sokkal világosabban, és szorosabban határozzák meg annak a kereteit. Azt, hogy erre azért volt-e szükség, mert egyes csapatok „szellősen” értelmezték a működtetési folyamatra vonatokzó szabályokat, nem tudom, ezért nem is akarok belemenni a témába.”

„Természetesen üdvözöljük azt, hogy alaposabban lesz megvizsgálva az ügy, mert ezzel nem szabadna játszani. A Pirelli okkal ad meg egy bizonyos értéket, amit, ha valaki nem tart, az elengedhetetlenül defekthez vezethet.”

Még több F1 hír:

A szigorúbb, verseny utáni ellenőrzésen kívül az FIA azt is megszabta, hogy mostantól maximum 30 másodperc telhet el a gumimelegítő paplanok levétele, és az autó pályára hajtása között. Bár Budkowski szerint ez egy teljesen megszokott procedúra volt, ő is elismeri, hogy a TD megfogalmazása arra utal, hogy valakik azt arra használták fel, hogy így csökkentsék a nyomást a gumikban.

„Szerintem különböző okai vannak ennek a jelenségnek, nem feltétlenül azzal a céllal, hogy a nyomást befolyásoljuk vele. Folyamatosan egyensúlyozunk az első és a hátsó tengely közötti hőmérsékletekkel, hogy a legoptimálisabb tartományba hozzuk azokat. Néha a paplanok korai levételét arra használjuk, hogy megtaláljuk a lehető legjobb egyensúlyt az első és a hátsó tengely között.”

„Ugyanakkor ahogyan a technikai direktívát megfogalmazták, úgy tűnik, arra is használták ezt az eljárást, hogy a minimum előírás alá csökkentsék a nyomást a gumiknak, ezért is szigorított az FIA.”

Rosberg nem igazolná le Russellt Bottas helyére

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Rosberg nem igazolná le Russellt Bottas helyére
Következő cikk Red Bull: a két osztrák győzelem „realisztikusabb”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország