Az Alpine „teljesen átalakult” a szezonkezdet óta, mondja Ocon

A francia istállónak a Katari Nagydíjon Fernando Alonso révén sikerült egy újabb dobogós helyet szereznie. Esteban Ocon ezek után beszélt arról, hogy csapata „teljesen átalakult” a 2021-es idény kezdete óta.

Az Alpine „teljesen átalakult” a szezonkezdet óta, mondja Ocon

Az Alpine jelenleg úton van afelé, hogy egymást követő harmadik esztendőben is az ötödik helyen zárják a szezont a konstruktőriben, miután Katarban 25 ponttal elhúztak az AlphaTauritól.

Ez annak volt persze köszönhető, hogy Alonso harmadik, Ocon pedig ötödik lett, így ez volt az idei második legjobb eredményük Magyarország után, ahol a francia pilóta ugye győzni tudott. Az Alpine is egyike azon gárdáknak, akik erre az évre amolyan átmeneti szezonként tekintettek, és elsősorban 2022 állt a középpontban.

„Óriási előrelépések történtek az év kezdete és tavalyhoz képest is. Én egy teljesen átalakult istállót látok most. Itt van Laurent Rossi, Luca de Meo, ők is annyira versengő típusok, mint mi. Emellett pedig teljes mértékben támogatnak minket” – mondta Ocon.

Még több F1 hír:

„Remek a hangulat, nincsen negatív stressz a csapatnál, és mindannyian ugyanabba az irányba haladunk. Ez egy tökéletes környezet, a taktikát pedig a végletekig kiélezzük Fernandóval, remek a csapatmunka, és ez a pályán is meglátszik.”

„Próbáljuk ezt folytatni, és ahogyan Fernando is mondta, a terv az, hogy feljebb vigyük a csapatot, a későbbiekben pedig folyamatosan a dobogókért és futamgyőzelmekért akarunk majd harcolni. Ezért is dolgozunk most ennyire jól, de persze folytatnunk kell tovább.”

Ocon nem ment el csapattársa remek teljesítménye mellett sem, miután Alonso lett az első pilóta, aki 40 felett dobogóra tudott állni az utóbbi közel tíz évben. „Tudom, hogy milyen sokat dolgozik, hogy mennyire motivált még ebben a korban is, pedig annyi tapasztalata van már és annyi mindent elért. Ez több mint lenyűgöző.”

„Ő is a sport egyik legendája. Ott van a legjobbakkal, Sennával, Schumacherrel, és mindig is ott fog maradni, mert amit most látok tőle, ahogyan gondolkozik, az példátlan. Senki sem fog úgy gondolkozni, mint ő. Örülök, hogy a csapattársa lehetek, és együtt tovább fogunk küzdeni a közös célokért” – méltatta csapatát és a spanyolt Ocon.

Hamilton szerint az idei autójuk már nem egy díva

megosztás
hozzászólás
A Mercedes ezért nem használta az új erőforrását Katarban
Előző cikk

A Mercedes ezért nem használta az új erőforrását Katarban

Következő cikk

Dróntámadás érte Szaúd-Arábiát, újabb veszély fenyegeti az F1-es futamot?

Dróntámadás érte Szaúd-Arábiát, újabb veszély fenyegeti az F1-es futamot?
Hozzászólások betöltése