Az Alpine-t „elkápráztatták” a szezon első felében Alonso képességei

Az Alpine Forma-1-es csapatának ügyvezető igazgatója, Marcin Budkowski szerint az alakulatát elkápráztatták a szezon első felében Fernando Alonso versenyzői képességei.

Az Alpine-t „elkápráztatták” a szezon első felében Alonso képességei

Fernando Alonso 2021-es szezonjának első felét jól megkoronázta a Hungaroringen mutatott teljesítménye, ahol a fantasztikus védekezésével bebiztosította Esteban Ocon győzelmét.

A kétszeres világbajnok spanyol pilóta azonban két héttel korábban, Silverstone-ban is fantasztikus teljesítményt nyújtott, mind a sprintversenyen, mind a vasárnapi futamon, a csapatot irányító Budkowski szerint pedig elképesztő, hogy mennyire tisztában volt a futam „képével” Alonso.

„Számos pilótával dolgoztam már a kicsit több, mint 20 éves F1-es pályafutásom alatt, de ő egyszerűen lenyűgöző, nagyon, nagyon profi. Amit még kiemelnék, az a versenyzői rutinja, szerintem ezt láttuk a sprintversenyen is, láttuk Bakuban.”

Még több F1 hír:

„Silverstone-ban gyakorlatilag direkt alkotta meg a DRS-vonatot maga mögött, mert nem Strolltól, hanem Gaslytól tartott, és Gasly összes védekezését keresztül tudta húzni azzal, hogy Stroll is nyithatta a DRS-t.”

„Ez teljesen lenyűgözött, hiszen míg ott ülünk a bokszutcában egy csomó adat előtt, ő a pályán körözve is szinte ugyanazt a képet látja a versenyről, jóval kevesebb rendelkezésére álló adattal.”

„Talán ez az, ami a legjobban elkápráztat Fernandóban. Ebben mindenképpen szerepet játszik a 20 éves tapasztalata, de nem sok Forma-1-es pilóta jut el hasonlóan tapasztaltan erre a szintre.”

Alonso korábban úgy nyilatkozott, hogy a 23 éves énjét fél kézzel is legyőzné, Budkowski szerint pedig ugyanolyan sikeréhes még a 40 éves pilóta, mint korábban.

„Hogy meddig lesz még itt, arról Fernandót kéne kérdezni (mi is megkérdeztük, jövőre még biztosan), de nem érzi magát úgy, mint egy öregember. Sikeréhes, várja már a következő szezont, amikor a gyárban jár, folyamatosan azt kérdezi, hogyan alakul a 2022-es autó.”

„Látni rajta, hogy élvezi a Forma-1-et, és ha jövőre versenyképes autót tudunk adni neki, akkor szerintem még egy darabig még velünk lesz, mert még többet akar majd.”

megosztás
hozzászólás
Ezt mentené át az idei szezonból a már „100%-ban” 2022-re koncentráló Alfa Romeo

Előző cikk

Ezt mentené át az idei szezonból a már „100%-ban” 2022-re koncentráló Alfa Romeo

Következő cikk

Steiner bízik Schumacher maradásában, de furcsának tart pár dolgot

Steiner bízik Schumacher maradásában, de furcsának tart pár dolgot
Hozzászólások betöltése