Az Alpine szerint Alonso védekezése nélkül nem biztos, hogy nyertek volna

Az Alpine sportigazgatója, Alan Permane szerint Fernando Alonso hősies védekezése nélkül nem biztos, hogy Esteban Ocon megszerezhette volna karrierjének első Forma-1-es sikerét a Hungaroringen.

Az Alpine szerint Alonso védekezése nélkül nem biztos, hogy nyertek volna

Valószínűleg nem sokan tippelték meg előre helyesen a 2021-es Magyar Nagydíj eredményét, hiszen Esteban Ocon most először győzedelmeskedett a száguldó cirkuszban, mögötte pedig a második helyen Sebastian Vettel kizárását követően Lewis Hamilton végzett.

A verseny második felében a frissebb gumijainak köszönhetően messze Hamilton volt a leggyorsabb pilóta a pályán, és rohamosan csökkentette a különbséget az élen haladó Ocon-Vettel pároshoz képest, míg Sainz és Alonso a 3. helyért csatázhattak volna, ha nem érkezik Hamilton, aki a győzelemért hajtott.

Ebben azonban Fernando Alonso akadályozta meg, aki nagyon sok időt nyert az élen haladó csapattársának, az Alpine sportigazgatója, Alan Permane szerint enélkül nem is biztos, hogy meglett volna számukra a győzelem.

Még több F1 hír:

„Vitán felül áll, hogy mennyire fontos volt” – értékelt az FIA vasárnapi sajtótájékoztatóján a rutinos mérnök. „Azt hiszem 11 körig tartotta maga mögött. Ha őt is első alkalommal megelőzte volna, ahogyan azt tette később Carlosszal, akkor biztos vagyok benne, hogy Lewis a győzelemért harcolhatott volna.”

„Akkor talán azt tettük volna, hogy kicsit lassítunk, hogy Seb is nyithassa a DRS-t, és így védekeztünk volna, de nem tudom, hogy ez elég lett volna ahhoz, hogy feltartsuk. Talán. Ne felejtsük, hogy Esteban később állt ki, és a frissebb gumijain kontrollálta a versenyt, de ki tudja, mi lett volna akkor.”

„Alonso elképesztő volt, őszintén. Örül a csapat és örül Esteban sikerének is, de tudom, hogy ő is frusztrált, mert ő is győzni akar.”

Még több F1 hír:

„Fernando ismét megmutatta a klasszisát” – mondta Marcin Budkowski, a csapat ügyvezető igazgatója az F1TV-nek. „Egészen remek benne, ahogyan olvassa a versenyeket. Tudta, hogy pozícióért harcol, ahogyan azt is, hogy a védekezésével segíti a csapatot.”

„Remekül dolgozott össze a két pilóta, és nagyon boldog vagyok a csapatra is, mert volt egy pár kemény pillanatunk az elmúlt években, ez a szezon se volt eddig könnyű, szóval remek, hogy így használtuk ki a lehetőségeinket.”

„Rengeteg hasonló ziccert hagytunk ki korábban, Bakuban, tavaly Monzában, ahol hasonlóan őrült verseny volt, de most végre sikerült, és megszereztük a győzelmet.”

Latifi: ilyen rajtja talán csak egyszer van valakinek a karrierje során

megosztás
hozzászólás
Hamilton: Alonso pokolivá tette a versenyemet

Előző cikk

Hamilton: Alonso pokolivá tette a versenyemet

Következő cikk

Binottót frusztrálja, hogy rajtuk kívül senki nem figyelt a bokszutcában

Binottót frusztrálja, hogy rajtuk kívül senki nem figyelt a bokszutcában
Hozzászólások betöltése