Az Alpine-nál különleges helyzet állt elő Alonsóval és Oconnal

Az Alpine versenyigazgatója, Davide Brivio szerint az, hogy Fernando Alonso és Esteban Ocon a csapatukban van, „nagyon különleges helyzetet“ teremtett elő.

Fernando Alonso, Alpine/Renault RS18 Mule

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Az Alpine két pilótája jól kijött egymással az idei szezonban, és Ocon magyarországi győzelmét az év későbbi szakaszában Alonso sikere követte, aki Katarban felállhatott a dobogóra. Bár az idény összességében nem volt a legsikeresebb az enstone-i csapat számára, sikerült megelőzniük az AlphaTaurit, és megszerezniük a konstruktőri bajnokságban az ötödik helyet.

Amikor az év egészének értékelésére kerül sor, Brivio a pozitívumokat szerette volna kihozni belőle. „A szezon mindenképpen pozitív, ha a számokról beszélünk. Az ötödik helyet értük el a konstruktőri bajnokságban, ami a mezőny értékeit tekintve az, amit remélhettünk“ - mondta Brivo az  nek.

„Jó küzdelem volt az egész szezonban, különösen a második felében az AlphaTaurival, és sikerült megelőznünk őket néhány ragyogó futammal, mint például a magyarországi győzelemmel, ami a szezon csúcspontja maradt. Fernando Alonsót is sikerült visszahoznunk a dobogóra, szóval ez jó. De remélem, hogy ez csak egy kiindulópont volt a jövőre nézve."

Még több F1 hír:

A két pilótát a szezon végén mindössze hét pont választotta el egymástól, és a kapcsolatuk a pályán kívül is kiváló és együtt szeretnének újra az élmezőnybe kerülni. Tekintettel arra, hogy néha milyen trükkös lehet a versenyzőket egy garázsban menedzselni, Brivio elmondta, hogy szerencséje volt a párossal és úgy véli, hogy ők a példa arra, hogyan kell a csapattársaknak viselkedniük egy csapaton belül.

„Nagyon különleges helyzetben vagyunk, és azt mondanám, hogy könnyű. Esteban és Fernando remek kapcsolatot ápolnak, és az év során mindig hajlandóak voltak segíteni egymást. Nagyon meglepett a hozzáállásuk. Szerintem ők egy minta, egy példa arra, hogyan kell két csapattársnak jól együttműködnie" - mondta.

A Mercedes csapatfőnöke Diego Maradona góljához hasonlította Verstappen győzelmét

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ecclestone szívesen látná Briatorét a Ferrari élén
Következő cikk Button szerint Russellnek ezt kell elkerülnie a Mercedesnél

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország