Az Alpine megerősítette, már teljes egészében 2022-re koncentrálnak

Mindig nehéz döntés egy csapatnál, hogy mikor álljanak le az adott évi kocsival, és fókuszáljanak minden erejükkel a következőre. Az Alpine ügyvezető igazgatója, Marcin Budkowski viszont nemrég elmondta, hogy ők éppen most határozták el magukat.

Esteban Ocon, Alpine A521

Esteban Ocon, Alpine A521

Steven Tee / Motorsport Images

A Forma–1 nemsokára a nyári szünetéhez ér, hiszen a Magyar Nagydíjat követően egy hosszabb pihenő jön, amely során minden F1-es gyárnak kötelezően be kell zárnia két hétre. Budkowski pedig kifejtette, hogy pár kisebb fejlesztés még érkezni fog az A521-re, de a kutatás-fejlesztési részlegük már kizárólag 2022-vel foglalkozik.

„Enstone és Viry is keményen dolgozott a szezon kezdete óta, hogy fejlesszük az autót. Most már azonban minden erőnkkel a következő szezonra figyelünk a gyárakban, ez pedig azt jelenti, hogy most már kevesebb elem fog érkezni a pályára.”

„A naptár második fele igazán kemény lesz mindenkinek a csapatnál, ezért már várjuk, hogy kéthetes pihenőre mehessünk a feltöltődés jegyében. Ezt megelőzően azonban egy újabb erős teljesítményt akarunk nyújtani, és dupla pontszerzéssel akarunk távozni Magyarországról.”

Még több F1 hír:

Az Alpine csak az idei harmadik dupla pontszerzését könyvelhette el a Brit Nagydíjon, de ezzel is valamivel közelebb tudtak kerülni a két közvetlen riválisukhoz, az Aston Martinhoz és az AlphaTaurihoz.

Fernando Alonso öt futam óta folyamatosan a top tízben van, miközben Esteban Ocon is visszatért oda egy rosszabb periódus után. „Fernando szerintem végre elhallgattatta azokat, akik kétségbe vonták a visszatérését. A sebessége megvan, a versenyzői készségei pedig páratlanok.”

„Kétséget kizáróan tovább fogja emelni a lécet saját maga és a csapat számára is. Két nehéz hétvége után pedig jó volt látni Estebant ismét erős formában, szóval reméljük ennek köszönhetően visszatér a szezon eleji szerepléséhez” – fogalmazott Budkowski.

A csapatfőnök szerint a McLarennek nem fog annyira ízleni a Hungaroring

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Gasly javítana a „legrosszabb” hétvége után
Következő cikk A Red Bull felülvizsgálatot kér, a korábbi pilóta viccesen reagált

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország