Az Alpine közzétette 2023-as autója bemutatójának dátumát

Az Alpine bejelentette, mikor mutatják be a Forma-1 2023-as szezonjára tervezett autójukat, mely az A523 névre hallgat majd.

Piere Gasly, Esteban Ocon, Alpine

Piere Gasly, Esteban Ocon, Alpine

Alpine

Az Alpine több, a közösségi médiában kiadott posztban erősítette meg, hogy új autójukat február 16-án mutatják be a világnak. Az új autó folytatja a Renault alá tartozó alakulat 2021-es átnevezésével indult elnevezési sémát, így az A523 nevet kapja és Londonban lesz leleplezve.

 

Ezzel az Alpine a negyedik csapat, mely hivatalossá tette új autója bemutatójának időpontját az AlphaTauri (február 11.), az Aston Martin (február 13.) és a Ferrari (február 14.) után. Az Alpine A523 ezután a szezon előtti teszten fog először pályára gurulni, mely Bahreinben, február 23-tól 25-ig tart majd.

Az Alpine felállásában 2023-ra változás történt, Fernando Alonso két itt töltött év után az Aston Martinhoz szerződött, őt az egyszeres futamgyőztes, eddig az AlphaTauriban szereplő Pierre Gasly váltja, társa változatlanul Esteban Ocon lesz, aki negyedik évét kezdi meg Enstone-ban.

Még több F1 hír:

A francia gárda a tavalyi évet a negyedik helyen fejezte be a konstruktőrök között, ami 2018 óta a legjobb eredményük, Ocon és Alonso egyéniben 8. és 9. lett. Bár dobogóra nem állhattak, agresszív fejlesztéseikkel meg tudták előzni a McLarent a negyedik helyért, ezzel ők lettek a legerősebbek a középmezőnyben.

Nagy gondot okozott azonban számukra az autó megbízhatósága, különösen az erőforrásé, így a télen ezzel foglalkoztak. Alonsót különösen idegesítette a probléma, ugyanis 2022 folyamán hat versenyt is idő előtt kellett befejeznie műszaki hiba miatt. Annak érdekében, hogy ezt orvosolják, a Renault újratervezi a vízszivattyút, de ezért nem akarnak a motor teljesítményéből áldozni.

A Forma-1 2023-as szezonjában szereplő autók bemutatójának eddig ismert időpontjai:

  • AlphaTauri: Február 11.
  • Aston Martin: Február 13.
  • Ferrari: Február 14.
  • Alpine: Február 16.

Ennyit bukhatnak a csapatok a padlólemezeket érintő szabályváltozással 2023-ban

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az Alpine-nál remélik, Gasly technikailag is új szintre emelheti a csapatot
Következő cikk Az Aston Martinnak nem igazán tetszik Alonso vakmerő ötlete

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország