Az Alpine jelentős fejlesztési csomaggal érkezik Imolába

Miután a szezon első versenye, a Bahreini Nagydíj csalódást keltően alakult számukra, az Alpine csapata már a szezon második versenyére, az Emilia-Romagna Nagydíjra egy komolyabb fejlesztési csomaggal érkezik.

Esteban Ocon, Alpine A521

Esteban Ocon, Alpine A521

Mark Sutton / Motorsport Images

Az Alpine fejlesztési munkálatait irányító Marcin Budkowski elmondta, a csapat új, elsősorban az autó hátsó részét érintő fejlesztésekkel érkezik a szezon második futamára, az Emilia-Romagna Nagydíjra.

„Jelenleg azoknak a területeknek a fejlesztésére koncentrálunk elsősorban, amiket a szabályváltozások a leginkább érintettek, tehát a padlólemezre és a diffúzorra.” 

Még több F1 hír:

„A teszteken és az első futamon egyértelművé vált, hogy a következő versenyeken fejlődnünk kell ezeken a területeken” – idézi Budkowski szavait a Racefans.net.

„Már Imolába egy jelentősebb fejlesztési csomaggal fogunk érkezni. Az új elemek remélhetőleg javítják majd az autó teljesítményét. A szezon első futamain folyamatosan fejlesztünk majd.”

Az Alpine kissé aggódik amiatt, hogy a nappali melegben tartott edzések során jóval lassabbnak tűntek Bahreinben, mint éjszakai körülmények között.

 

„A házi feladatunk az, hogy rájöjjünk, miért voltunk lassabbak nappali, melegebb körülmények között. Imolában és Portugáliában ebből nem valószínű, hogy hátrányunk származik, később azonban visszaüthet.”

„A tesztek alatt összességében elégedettek voltunk az autóval, de nyugodtan kijelenthetjük, hogy a melegben nehezebb dolgunk volt. Az első és a harmadik szabadedzésen kevésbé voltunk versenyképesek.”

„Ezeken az edzéseken a hőmérséklet még annál is magasabb volt, mint amit a teszteken mértünk. A harmadik szabadedzésen a levegő hőmérséklete 38 fok volt, a pályáé pedig 47.”

A csapat tavaly még Renault-ként egészen év végéig versenyben volt a konstruktőri harmadik helyért, idén azonban úgy tűnik, hátrébb estek az erősorrendben.

„Még mindig csak két-három tized választ el minket arról, hogy ott legyünk, ahol szeretnénk” – fogalmazott Budkowski.

Domenicali nagyon szeretné, hogy Hamilton az F1-ben maradjon. 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Zak Brown szerint néhány versenyt törölni kell majd idén
Következő cikk Hamilton a Szahír Nagydíj óta nem szól Russellhez?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország