Az Alpine „frusztrált” a Török Nagydíj után

Az Alpine csapata hiába bizakodott a török futam előtt, végül 1 ponttal kellett beérniük, miután Fernando Alonso az ötödik rajthelyét nem tudta erős eredményre váltani Isztambulban.

Fernando Alonso, Alpine F1, on the grid

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Nagy reményekkel vághatott neki az Alpine a Török Nagydíjnak, ugyanis Fernando Alonso az ötödik helyről rajtolhatott a versenyen, míg Esteban Ocon a tizenkettedik pozícióból várhatta a lámpák kialvását.

Azonban Alonso rögtön a rajt után megpördült, miután összeért Pierre Gaslyval, így visszaesett a mezőny végére, végül pedig 1 ponttal kellett beérnie a francia csapatnak – Ocon ugyanis a 10. helyen ért célba. Az Alpine továbbra is tartja a konstruktőri ötödik helyét, de az AlphaTauri csak 12 egységre van tőlük.

További híreink:

Az Alpine vezérigazgatója, Marcin Budkowski rendkívül csalódott volt a verseny után, ugyanis a szombati napot követően bizakodóak lehettek, végül azonban nem sikerült jól számukra a futam.

„Fernando nagyon jól megy ilyen körülmények között. Azt gondolom, hogy mindkét autónkkal ott lehettünk volna a Q3-ban, ha Esteban nem került volna forgalomba a Q2-ben. Ezek között a körülmények között a kocsink is jó szokott lenni, és Isztambul fekszik nekünk, ahogy Austin is.”

„Frusztráló ilyen jó pozíciókból indulni, ilyen jó tempóval rendelkezni pénteken és szombaton, hogy aztán mindössze egy ponttal zárjunk, és hátrányba kerüljünk a riválisainkhoz képest” – magyarázta Budkowski a Racernek.

Ralf Schumacher: Én Mick helyében megrángattam volna Günther Steinert…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ricciardo: Max Verstappen népszerűbb világbajnok lenne, mint Hamilton!
Következő cikk Amikor Michael Schumacher bemutatta Mattia Binottót a „világnak” (videó)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország