Az Alpine elárulta, meddig fejlesztik az idei autót

Fernando Alonso szerint új lendületet adhat nekik a Szingapúrban bevezetésre kerülő frissített padlólemez, ami segíthet az Alpine-nak a McLarennel vívott konstruktőri csatában.

Alpine F1 A522 floor detail

Fotót készítette: Giorgio Piola

Hat futammal a 2022-es Forma-1-es szezon vége előtt a francia istálló 125 ponttal a negyedik helyen áll a konstruktőrök bajnokságában, ám mindössze 18 egységgel előzik meg a McLarent.

A wokingi alakulat gyengén kezdte az idényt, a szezon elején fékproblémákkal küzdöttek, ám a szezonközi fejlesztésekkel felzárkóztak a középmezőny elejéhez, a Szingapúri Nagydíjra pedig egy jelentős fejlesztési csomaggal készülnek.

Az Alpine erre válaszként szintén egy frissítéssel készül, az A522-esre egy új padlólemez kerül fel a hét folyamán. „Nem teszteltem a szimulátorban, de a csapat új padlólemezt hozott ide“ - mondta Alonso Szingapúrban.

„Szóval meglátjuk, hogy holnap a szabadedzéseken rendesen ki tudjuk-e próbálni és megerősíthetjük-e, hogy ez valóban előrelépést jelent. Meg kell bizonyosodnunk róla, hogy versenyezzünk-e ezzel az alkatrésszel, vagy sem“ - tette hozzá a spanyol.

Még több F1 hír:

„Talán itt Szingapúrban nehéz lesz megtapasztalnunk az összes előnyét, mert nagyon hosszú és nehéz pálya, de talán Szuzukában majd okosabbak leszünk. Ezzel együtt azt gondolom, ez egy lépés lehet előre. És minden ilyen lépésre szükségünk van a McLarennel folytatott küzdelemben, amely Abu Dhabiig szoros lesz“ - fogalmazott a kétszeres világbajnok.

„Lesz pár hétvége, amikor ők lesznek a gyorsabbak és lesz pár olyan, amikor mi leszünk azok. Érdekes lesz, ha valamelyik versenyen például a top három csapat pilótái közül valaki kiesik. Ha lehetőségünk lesz arra, hogy a dobogó közelébe kerüljünk, az fantasztikus lenne. De ehhez szükségünk lenne némi segítségre tőlük“ - mondta Alonso.

Csapattársa szintén örül a fejlesztésnek és elismeri az istállót, hogy még mindig dolgozik az autó javításán. "Fantasztikus munkát végzett a csapat az év eleje óta. Hatalmas lépéseket tettünk meg minden alkalommal, amikor jött valami fejlesztés“ - dicsérte csapatát a francia.

„Alig várom, hogy lássam, ez a frissítés mit ad nekünk. Ez egy elég nagy fejlesztés, de fontos, hogy tiszta hétvégénk legyen, és remélhetőleg a lehető legjobban ki tudjuk használni“ - tette hozzá Ocon.

 

Pat Fry, az Alpine technikai vezetője megerősítette, hogy nem ez lesz az utolsó fejlesztés, amit az A522-es megkap az idényben. „Vizuálisan nem sokban különbözik az előző verziótól, a teljesítményben azonban ésszerű előrelépést kell hoznia“ - mondta az új padlólemezről Fry.

„A legutóbbi versenyeken sikerült egy sor jelentős fejlesztést szerelnünk az autóba, és ezek mindig a várakozásoknak megfelelően működtek. Van még néhány fejlesztésünk az idei szezonra, amelyeket Austinig be fogunk vetni“ - árulta el a technikai vezető.

„Enstone-ban mindenki kivételes hozzáállással dolgozik azon, hogy teljesítse a fejlesztésekkel kapcsolatos célokat, így minden érintettnek elismerés jár a kemény munkáért“ - tette hozzá Fry.

Mire készül Vettel? (videó)

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Berger: jól teszi a Red Bull, hogy nem áll össze a Porschéval
Következő cikk Ricciardo: ha a fejlesztésünk a helyes irány 2023-ra, érthető, hogy Lando kapja meg előbb

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország