Az Alpine egy egész hadseregnyi pilótát fontolgat 2023-ra

Az Alpine egyik 2023-as ülése továbbra is betöltetlen. Az most már eldőlt, hogy Oscar Piastri nem fog náluk versenyezni, így lehetőség nyílik másoknak, hogy a középmezőny jelenlegi legjobb csapatához igazoljanak. A csapatfőnökük szerint pedig bőven van kiből válogatniuk.

Esteban Ocon, Alpine A522

Daniel Ricciardo, Pierre Gasly, Mick Schumacher? Ez csak három pilóta azok közül, akiknek esélye lehet még bekerülni az Alpine-hoz a következő évben. Közülük az utóbbi időszakban Gasly lépett elő első számú lehetőségnek, miközben Esteban Ocon elmondta, hogy ő legszívesebben Schumachert látná maga mellett 2023-ban.

A Sky F1-nek Otmar Szafnauer azonban nemrég megerősítette, hogy nem kevesebb, mint 14 pilóta szerepel azon a listán, akikből jelenleg válogatnak, ami már önmagában is érdekes, de persze ezek közül vélhetően nem mindenki indul egyforma esélyekkel.

Még több F1 hír:

„Szeretnénk megnézni mindenkit, aki elérhető. Hosszú a listánk. Korábban 14-et említettem, és ez nagyjából így is van. Most ezt kell lecsökkentenünk háromra vagy négyre, majd megnézni őket, hogy eldöntsük, ki illeszkedne a legjobban hozzánk.”

Piastri elvesztése persze keserű pirula volt az Alpine számára, de Szafnauer kifejtette, hogy most már nincs mit tenniük, tanulniuk kell ebből a szituációból, és tovább kell lépniük. „A helyes cselekedet az, hogy visszatekintünk és átgondoljuk, mit lehetne jobban is csinálni, majd tanulni belőle. Most ez a célunk a jövőre nézve.”

„Másodsorban viszont így van egy nyitott ülés az F1-ben, amely jelenleg a legvonzóbb. Most el kell végeznünk a feladatunkat, és meg kell találnunk a lehetséges legjobb pilótát.” Hogy végül ki lesz a befutó, az tehát egyelőre még mindig kérdéses, de azért kíváncsiak lennénk, hogyan néz ki pontosan Szafnauer 14-es listája.

Hamilton nem akarja átadni helyét Ricciardónak

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton: nem emiatt ment el mellettem Verstappen az újraindításnál
Következő cikk Sebastian Vettel elismerte, tárgyalt a Red Bull-lal

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország