Az Alpine a szezon végéig nem engedi Piastrit, vélekedik a McLaren

A wokingi istálló arra számít, hogy az Alpine egészen az idei Forma–1-es szezon végéig megtartja majd tartalékversenyzőjét, Oscar Piastrit, pedig eleinte a korai elengedésének lehetősége is felmerült.

Oscar Piastri, Reserve Driver, Alpine F1 Team

Oscar Piastri, Reserve Driver, Alpine F1 Team

Carl Bingham / Motorsport Images

Piastri 2023-ban a McLarennél fog versenyezni, miután lezárult a megállapodások körüli vita az Alpine-nal, és a szerződéseket elismerő bizottság végül előbbi istálló javára ítélt. Az ügy végkifejlete miatt az Alpine elmondta, hogy át fogják gondolni Piastri helyzetét az alakulatnál.

Ennek pedig az is része lehet, hogy esetleg hamarabb elengedik őt a rivális csapathoz, miközben az év végéig még szerződés köti őt a franciákhoz. Piastri ugyanakkor továbbra is segíti jelenlegi csapatát a szimulátorban, ezért a McLaren úgy véli, nem számíthat az ausztrál tehetség szolgálataira, csak miután lezárult a 2022-es idény.

Még több F1 hír:

Amikor megkérdezték Andreas Seidl csapatfőnököt, hogy Pierre Gasly Alpine-hoz szerződése esetleg utat nyithat-e Piastri korábbi megszerzéséhez, ő így felelt: „Nem hiszem, hogy ez túl sok mindenen változtatna.”

„Amennyire én tudom, továbbra is folytatni akarják a programot Oscarral egészen az év végéig. Emiatt tehát nem igazán vannak új hírek.” Ha Piastri hamarabb átkerülhetett volna a McLarenhez, akkor a brit gárda akár őt is bevethette volna első szabadedzéseken.

Helyette viszont így két IndyCar-pilóta, Pato O’Ward és Alex Palou fogja náluk teljesíteni a fiatal versenyzőkre vonatkozó két kötelező gyakorlást. Az Alpine eközben még nem nevezte meg, kivel vagy kikkel akarja teljesíteni az edzéseket, de az utolsó négy viadalon muszáj lesz nekik is megtenni ezt.

 

Előzetesen ők természetesen Piastrinak akarták átadni az autót, de ez még az egész szerződéses mizéria előtt volt, Otmar Szafnauer csapatfőnök pedig Szuzukában elmondta, „nem biztos” abban, hogy az ausztrált be fogják vetni az év végéig.

Így egy alternatív opció az Alpine számára Jack Doohan lenne, aki remek újoncévet fut az F2-ben, és egy ideig ő is esélyesnek tűnt a csapat jövő évi ülésére. Szafnauer pedig kifejtette, hogy most már „komolyabban elkezdenek gondolkodni” az akadémiájukon lévő pilótákra vonatkozó 2023-as terveiken, Doohan esetében pedig egy jövő évi F2-es bajnoki cím lehet a cél.

„Jacknek most elsősorban arra kell figyelnie, hogy a következő idényben megnyerje az F2-es bajnokságot. Mi támogatni fogjuk őt ebben, miközben lehetőséget biztosítunk majd neki az autónkban, hogy felkészülhessen a Forma–1-re.”

Tost elmondta, miért nem egy Red Bull-junior kerül Gasly helyére

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Gene Haas: Mick Schumacher autótörései egy vagyonba kerülnek!
Következő cikk Gasly: ez a „megfelelő idő” a Red Bull kötelékének elhagyására

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország