Az Alpine a szervokormány módosításával segítene Alonsón

Fernando Alonso arról beszélt, hogy kicsit módosítani fognak az A521-es szervokormányán, hogy közelebb hozhassák azt a saját vezetési stílusához. A spanyol ettől függetlenül elmondta, hogy inkább neki kell alkalmazkodnia az autóhoz.

Az Alpine a szervokormány módosításával segítene Alonsón

Alonso két év kihagyás után tért vissza az F1-be, de egyelőre nincs könnyű dolga. Még fel kell vennie a ritmust, meg kell ismernie az autót és mindent ki is kell hoznia belőle, ha jó eredményeket akar elérni.

Esteban Ocon a szezon első négy hétvégéjén összességében jobbnak bizonyult a spanyolnál, hiszen a futamokon rendre előtte végzett, az időmérőkön pedig csak egyszer, még az évadnyitó bahreini viadalon tudta őt megelőzni Alonso.

Még több F1 hír:

Az Alpine tehát most egy átdolgozott szervokormánnyal igyekszik további segítséget nyújtani a kétszeres világbajnoknak. „Ennek az autónak eltérő a megközelítése a szervokormányzáshoz, másfajta érzeteket kapsz a kormánytól” – idézte Alonso szavait a Motorsport.com spanyol kiadása.

„Nem akarok túlságosan is belemenni a változtatások részleteibe, de én másfajta rendszert szoktam meg, ezért most igazodnom kell majd az újdonságokhoz is. Az autó eltérő módon viselkedik egyes esetekben. Mivel jövőre jönnek a szabályváltoztatások, így nincs értelme módosítani az autó filozófiáján.”

„Rajtam áll, hogy másként vezessem ezt a kocsit, ezért erre fogok törekedni az év hátralévő részében. Jobbá fogok válni, és remélhetőleg hamarosan odaérek majd.”

 

Legutóbb mondjuk inkább a stratégia miatt csúszott ki a pontzónából, és nem a gyenge egyéni teljesítménye miatt, ennek ellenére viszont megint sokat tanult autója teljesítményéről a hazai pályán versenyző Alonso.

„Szerintem kaptunk néhány választ a mi teljesítményünkről, de az ellenfelekéről is. Én többnyire jól éreztem magam, bár az időmérőn jobb volt a tempónk, mint a futamon. Vasárnap talán még jobb is volt a helyzet, mert nagyon közel voltak egymáshoz az istállók. Jó verseny volt, talán az eddigi legjobb, vagy a második legjobb Portimao után.”

„Most szépen egyesével, lépésről lépésre rakjuk össze a puzzle-t, és a legfontosabb, hogy több teljesítményt hozzak ki magamból. Felismertük, hogy mely területeken tudunk még fejlődni, és jelenleg is ezen dolgozunk” – zárta gondolatát az Alpine veteránja.

Wolff szerint a Szuperliga bedőlése jobb fényt vet az F1-re

megosztás
hozzászólás
Az időpontváltozás ellenére megtartja a Mercedes Grosjean tesztjét, de…
Előző cikk

Az időpontváltozás ellenére megtartja a Mercedes Grosjean tesztjét, de…

Következő cikk

Mercedes: Papíron jobban fekszik a Red Bullnak a monacói pálya!

Mercedes: Papíron jobban fekszik a Red Bullnak a monacói pálya!
Hozzászólások betöltése