Az Alpine a győzelem ellenére is csalódott: „az autónk nem lett gyorsabb”

Bár Esteban Ocon győzelme a 2021-es Magyar Nagydíjon óriási siker volt az Alpine számára, a francia-brit csapatnál is tudják, hogy ebben nagy szerepet játszott a szerencse is, és mivel az idei autójuk messze nem olyan erős a mezőnyben, mint a tavalyi, inkább 2022-re merítenek belőle erőt.

Az Alpine a győzelem ellenére is csalódott: „az autónk nem lett gyorsabb”

A 2021-es Magyar Nagydíjon történt rajtbalesetet Esteban Ocon használta ki a legjobban, és miután kivédekezte Sebastian Vettel támadásait, csapattársa, Fernando Alonso pedig a rohamozó Lewis Hamiltont tartotta fel, megszerezte karrierjének első Forma-1-es futamgyőzelmét.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy az Alpine hirtelen feltámadt volna az idei évben, Vettel és Gasly tempója is jobb volt a verseny végén Oconénál, az Alpine sportigazgatója, Alan Permane pedig elismerte, hogy az idei autójuknak teljesen más körülmények fekszenek, mint a tavalyinak.

Még több F1 hír:

„Sajnos nem hiszem” – válaszolt Permane arra a kérdésre, hogy a Hungaroringen előrelépett-e az autójával az Alpine. „Úgy éreztük, hogy ez a pálya feküdni fog nekünk, és ha azt nézzük, hogy hova kvalifikáltuk magunkat (8. és 9. hely) akkor szerintem jó képet kapunk arról, hol tartunk.”

„Továbbra is tanulunk az autóról, apránként fejlesztjük azt, de ugyanezt teszik a többiek is. A következő verseny (Spa, ahol tavaly a negyedik és ötödik helyet szerezték meg) kemény lesz, kicsit idegesek is vagyunk.”

„Úgy érezzük, nincs már meg ugyanaz a jó teljesítményünk a hosszú, motorerőt igénylő pályákon. Most egyelőre azonban még nem tekintünk ennyire előre.”

Marcin Budkowski, a csapat ügyvezető igazgatója úgy gondolja, hogy a most szerzett jó tapasztalatokat a 2022-es projektjükre kell fordítaniuk.

Még több F1 hír:

„Élvezzük a pillanatot, a győzelmet, ugyanakkor realisztikusan látjuk azt. Kaptunk egy lehetőséget, amit ki is használtunk. Korábban, mint tavaly Monzában, vagy akár idén Bakuban, ezeket elszalasztottuk, mert vagy nem voltunk kellően jó pozícióban, vagy nem voltunk elég gyorsak, vagy több hiba is csúszott a gépezetbe ahhoz, hogy sikerüljön. Tisztában vagyunk azzal, hogy nem azért nyertünk, mert legyőztük a gyorsabb autókat, hanem mert a körülmények a kezünkre játszottak” - mondta a Motorsport.tv-n futó This Weekben.

„Eltesszük az ilyen győzelmeket is, és a csapatban mindenki nagyon keményen dolgozott érte, azonban nem úgy kezdtük az autónkkal a szezont, ahogyan akartuk. Még mindig nem vagyunk ott, ahol lennie akarunk. Sokat fejlődtünk, Enstone-ban és a Viry-ben is, de tisztában vagyunk azzal, mennyit kell még dolgoznunk.”

„Keményen készülünk a következő évre, mert most, hogy tavaly a dobogós helyezésekbe, idén pedig a győzelembe is belekóstoltunk, többet akarunk, rendszeresen ott akarunk lenni, ehhez azonban jobb autóra lesz szükségünk. Ezért is csalódást keltő ez az év, mert a csapat sokkal jobban dolgozik, mint korábban, ez mégsem mutatkozik meg a köridőkben.”

„Szerintem mindenki látja, hogy sokkal élvezetesebb a Forma-1, amikor nyersz is valamit, szóval egyszerűen többet akarunk, ez a győzelem pedig mindenkit motiválni fog.”

Amikor Lauda a nyaralása alatt terrorizálta Wolffot

megosztás
hozzászólás
Marko elmondta, mikor fognak döntést hozni Gaslyról
Előző cikk

Marko elmondta, mikor fognak döntést hozni Gaslyról

Következő cikk

Miért nem adott Sainz DRS-t Alonsónak?

Miért nem adott Sainz DRS-t Alonsónak?
Hozzászólások betöltése