Az Alpine 2023-as autója „jelentősen jobb” az ideinél

Az Alpine csapata komoly előrelépésre számít 2023-ban, miután felfedték, hogy az A523 „jelentősen jobb”, mint a jelenlegi versenyautójuk, mellyel a konstruktőri bajnokság negyedik helyének megszerzése a cél.

Fernando Alonso, Alpine A522

Az enstone-i alakulat a szezon nagyobbik részében a negyedik leggyorsabb autóval rendelkezett, és jelenleg is ők számítanak favoritnak a három nagycsapat mögötti legjobb helyezés elérésére.

Idei évük egyik kulcsfontosságú eleme az volt, hogy agresszívan fejlesztették az autójukat, aminek köszönhetően egyre közelebb tudtak kerülni az élmezőnyhöz. Szingapúrba például egy jelentősen átalakított padlólemezzel érkeztek, amelyről Szuzukában kiderült, hogy valóban sokat hozott a konyhára.

Ráadásul a soron következő Amerikai Nagydíjra még tovább fogják azt finomítani, így újabb köridőnyereséget remélnek. Az idei ígéretes fejlesztési munka pedig a 2023-as autónál is visszaköszön, hiszen azt már javában tesztelik a szélcsatornában és a számítógépes CFD-eszközökön.

Még több F1 hír:

Alan Permane sportigazgató most felfedte, hogy ígéretes számokat látnak az új autó esetében, ami így azzal kecsegtet, hogy jövőre akár még tovább csökkenthetik a különbséget az élen álló három istállóval szemben.

„Már most jelentősen jobban állunk a következő évi autóval. Ez igazán jó, nagyon izgalmas” – felelte Permane, amikor a 2023-as fejlődésről kérdezték.

Az Alpine potenciális pontszerzései idén komoly csorbát szenvedtek a megbízhatósági gondok miatt, de az alakulat egyértelművé tette, hogy muszáj volt nekik a határokat feszegetni az új szabályciklus kezdetén, mert így hosszabb távon komolyabb eredményeket érhetnek el.

 

„Valóban voltak gondok a megbízhatósággal, de ezt lényegében előre beleszámoltuk az idei évünkbe. Masszív változások voltak a hajtóegységnél és a váltónál is. Tudtuk, hogy fogunk szembesülni hibákkal. Tudtuk, hogy kissé talán nehéz lesz, de közben komoly teljesítményt nyerünk vele. És éppen ez történt. Ezért nagyon is boldogok vagyunk a dolgok alakulásával.”

A szakember természetesen megdicsérte a gyárban dolgozókat, akik folyamatosan szállítják a fejlesztéseket az autóra, és ennek ékes példája volt a szingapúri padlólemez is. „Ez már a negyedik verziója a padlólemezünknek, Austinban pedig jön a 4B változat. Az viszont nem lesz akkora ugrás, mint ez a mostani.”

A francia istálló tehát szépen halad előre, jelenleg övék a konstruktőri negyedik hely, miközben már nagyban készülnek 2023-ra is, és ha hihetünk Permane szavainak, akkor valóban jól haladnak az új autóval, bár ilyenkor általában még minden csapat ezt szokta mondani, szóval meg kell várni a jövő év kezdetét a tényleges kiértékeléshez.

A csapattulajdonos sem örül Schumacher autótöréseinek

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Wolff felfedte, miért volt Bottas kulcsfontosságú Russell bejelentésében
Következő cikk McLaren: Csalásnak minősül a Red Bull szabályszegése!

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország