Juki Cunoda az AlphaTaurival tesztel Imolában

A Ferrari pár napja jelentette be, hogy Fioranóban a csapat privát tesztet hajt végre két pilótájukkal, és most az AlphaTauri is csatlakozik a maranellói gárdához. Öt napot terveznek eltölteni Imolában, ahol a 2021-es autót is beindítják.

Juki Cunoda az AlphaTaurival tesztel Imolában

A Forma-1 március közepén veszi kezdetét a téli teszteken, Bahreinben, majd rögtön ezután megtartják az első nagydíjat szintén ezen a helyszínen. A csapatok mindent megtesznek, hogy a korlátozott tesztlehetőségek mellett sort kerítsenek egyéb tapasztalatszerzésre az F1-es autóikkal.

Az AlphaTauri ráadásul egy újonc pilótát szerződtetett 2021-re, így számukra különösen fontos, hogy az autó tesztelése mellett a japán versenyzőjüknek is extra lehetőséget biztosítsanak. Ennek megfelelően a csapat az olasz Motorsport.it információ szerint öt napot tölt el Imolában január 26-tól. A szabályoknak megfelelően egy 2018-as autót visznek pályára.

Még több F1 hír:

Ezeket a napokat főként Cunodának ajánlják, de várhatóan a csapat másik versenyzője, Pierre Gasly is megejti első futását 2021-ben. Ráadásul a tervek szerint az új autóról is lerántják a leplet egy forgatási nap keretein belül.

Ahogy közeledünk tehát az idény kezdéséhez, egyre több csapat jelenti be, hogy milyen extra lehetőségekkel kíván élni annak érdekében, hogy a lehető legjobb felkészülést végezzék el az új szezonra.

A motorháború újabb fordulata...


A Super Formula suzukai fordulójában négy autó próbálta együtt bevenni az 1-es kanyart, aminek eredményeként ketten a falban kötöttek ki.
megosztás
hozzászólás
Leclerc is ott lesz Sainz mellett a teszten!
Előző cikk

Leclerc is ott lesz Sainz mellett a teszten!

Következő cikk

Perez világbajnoki címhez akarja juttatni a Hondát

Perez világbajnoki címhez akarja juttatni a Hondát
Hozzászólások betöltése