Az AlphaTauri is „óriási” előrelépésre számít az új F1-es padlólemezétől

Az AlphaTauri úgy látja, hogy „óriási” előrelépést jelent majd a 2023-as Forma-1-es autójuk, az AT04 teljesítményén az a padlólemez, amely Imolában, a hazai versenyükre készül el.

Yuki Tsunoda, AlphaTauri AT04

Meglepően hullámvölgyesen alakult eddig a Red Bull B-csapatának, az AlphaTaurinak a 2023-as Forma-1-es szezonja. Az AT04 a szezon elején a mezőny leglassabb autójának bizonyult, Franz Tost-csapatfőnök nyilvánosan is kijelentette, hogy nem bízik a mérnökeiben, majd a csapat bejelentette Tost visszavonulását és Laurent Mekies szerződtetését.

A csapat legutóbb Nyck de Vries helyzete miatt került előtérbe, hiszen a holland újonc teljesítménye eddig messze elmarad az AlphaTauri várakozásaitól, és ultimátumot kapott a csapatától, hogy ha nem teljesít jól a soron következő három versenyen, akkor szóba kerülhet a leváltása.

Az AlphaTauri mérnökei ettől függetlenül továbbra is az autójuk fejlesztésén dolgoznak, amivel Juki Cunoda még közelebb kerülhet majd a pontszerző helyekhez, miután „szignifikáns” előrelépésre számítanak.

„Egy teljesen új padlólemezt szerelünk az autónkra Imolában” – erősítette meg a csapat teljesítménymérnöke, Guillaume Dezeteux többek között a Motorsport.com-nak. „Várjuk már, hogy elkészüljön, óriási lépésre számítunk.”

„A szélcsatorna és a pálya közötti korreláció persze mindig téma ilyenkor, de idén eddig minden fejlesztésünk a vártaknak megfelelően működött” – mondta Dezeteux, miután az AlphaTauri egy módosított első szárnyat és új visszapillantó tükröket rakott az autójára Miamiban.

Az AlphaTauri időközben megvált az aerodinamikai főnökétől, Dickon Balmforth-tól is, Dezeteux pedig elismerte, hogy ennek már most érzik a hatását.

„Megváltozott az autó fejlesztési irányvonala, más területekre koncentrálunk, mint eddig. Időbe telik, mire ez az autó teljesítmény is meglátszódik majd, de nem most kezdtük a munkát.”

Miközben kicsit átalakult az AlphaTauri mérnöki csapata, Mattia Binotto is kaphatott egy új állásajánlatot.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Pirelli megerősítette: ekkor jönnek az új gumik a 2023-as F1-es szezonban
Következő cikk Briatore: Ezért javasoltam Alonsónak, hogy igazoljon az Aston Martinhoz

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország