Az AlphaTauri egy kis ízelítőtt ad az autóbemutatójáról (videó)

A Forma-1 rajongói a héten három csapatbemutatót is láthatnak, az AlphaTauri pedig most egy videót tett közzé, amelyben egy kis ízelítőt adnak, hogy mire lehet számítani tőlük.

AlphaTauri AT03

AlphaTauri AT03

Red Bull Content Pool

Az AlphaTauri lesz a csapatok sorában a 3., amelyik megtartja az autóbemutatóját. Az eseményre február 11-én kerül sor, ekkor lép ki a színfalak mögül az alakulat új pilótája, Nyck de Vries is, aki Júki Cunoda mellett áll majd rajthoz 2023-ban.

A rajongók izgatottan várják az eseményt, a csapat pedig most adott egy kis ízelítőt, hogy mire lehet majd számítani az AT04-es elnevezésre hallgató konstrukcióval kapcsolatban. A rövid felvételen feltűnik a két pilóta is, valamint az autó, természetesen paplan alatt.

 

Az AlphaTauri a tavalyi évben Gasly elmondása szerint nem volt az igazi, túl nagy volt a konstrukció súlya, így az alakulat már idejekorán megkezdte a 2023-as autó fejlesztését. A céljuk, hogy javítsanak a tavalyi konstruktőri 9. helyükön.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Lando Norris „különös” szokásai – ez a két termék mindig van nála
Következő cikk Ma ünnepli a 28. születésnapját az F1 „fiatal újonca”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország