Az AlphaTauri csapafőnöke aggódott Cunoda „túl jó” versenytempója miatt

Az AlphaTauri csapatfőnöke, Franz Tost nagyon meg volt elégedve a japán újoncával, és elmondta, hogy még aggódott is amiatt, hogy mitől lett ilyen jó a versenytempója.

Az AlphaTauri csapafőnöke aggódott Cunoda „túl jó” versenytempója miatt

Azok után, hogy a 2021-es szezon egyből pontkezdéssel kezdte az AlphaTaurinál a 2020-as F2-es szezont a 3. helyen záró Juki Cunoda, 4 versenyen keresztül nem szerzett pontot. Azon aggódva, hogy hamar leáll a fiatal japán fejlődése, az AlphaTauri Milton-Keynes-ből Olaszországba, a csapatfőnök Franz Tost szárnyai alá költöztette Cunodát.

A változtatásnak az a célja, hogy Cunoda még jobban összekovácsolódjon a csapatával, és ez pedig a bakui jelek szerint jól is alakul: Cunoda bejutott a Q3-ba, majd a vasárnapi versenyen a 7. helyen ért célba.

„Juki fantasztikus munkát végzett” – nyilatkozta Tost a verseny után, még Bakuban az FIA sajtótájékoztatóján. „Oké, tegnap (szombaton) volt egy apróbb balesete, de az már a Q3-ban volt, az ilyesmi előfordul, láttuk ezt már sokkal tapasztaltabb pilótáktól is.”

„A versenytempója azonban helyenként egészen hihetetlen volt. Azon aggódtam, hogy mi történhetett vele, de persze jó értelemben” – viccelődött Tost.

Még több F1 hír:

„Nagyon jó kezekben van, és szerintem képes lesz még jó eredményeket elérni a szezon második felében, amikor már kicsit tapasztaltabb lesz, különösen azokon a pályákon, amelyeken már korábban versenyzett.”

„Nem szabad elfelejtenünk, hogy most először versenyzett Bakuban. Bahreinben is pontot szerzett, de azt a pályát már jól ismerte az F2-ből és a tesztből. Itt azonban még meg kellett ismerkednie vonalvezetéssel, ez pedig nagyon gyorsan sikerült is.”

„A 7. helyről rajtolt, és a 7. helyen is zárta a versenyt, amit én nagyszerű teljesítménynek könyvelek el. Még egy pár dolgon dolgoznunk kell, ezzel tisztában vagyunk, de biztos vagyok benne, hogy minden sikerülni fog, mert elképesztő tehetség.”

Marko: amilyen szerencséje van a Mercedesnek, mindent pontnak örülnünk kell

megosztás
hozzászólás
Hill: a versenyzők most már aggódni fognak a gumik meghibásodása miatt
Előző cikk

Hill: a versenyzők most már aggódni fognak a gumik meghibásodása miatt

Következő cikk

Schumacher egykori csapattársa, Eddie Irvine megnevezte, ki a legjobb a mezőnyben...

Schumacher egykori csapattársa, Eddie Irvine megnevezte, ki a legjobb a mezőnyben...
Hozzászólások betöltése