Az Alfától visszacsábított mérnök is részt vesz a 2020-as Ferrari fejlesztésében

A Ferrari csapatához közel álló blogger, Leo Turrini arról írt, hogy a 2020-as autó fejlesztésében részt vesz az Alfa Romeótól visszacsábított mérnök, Simone Resta is, Turrini pedig kifejezetten örül ennek.

Sebastian Vettel, Ferrari, on the grid

Fotót készítette: Andrew Hone / Motorsport Images

Az olasz blogger, Leo Turrini, aki híresen közel áll a Ferrari F1-es csapatánál történtekhez, a blogján a szurkolók kérdéseire válaszolt. Turrini többek között megerősítette, hogy Simone Resta is részt vesz a Ferrari 2020-as autójának fejlesztéseiben. Resta az előző szezonban csatlakozott a Ferrarihoz az Alfa Romeo csapatától.

„Nyilvánvalóan mindenki tippelget, például a Ferrari és a Sebastian Vettel-Charles Leclerc „robbanás” kapcsán is vannak találgatások. Én inkább abban reménykedem, hogy mindketten tudatosak lesznek, és természetesen azt is remélem, hogy nagyon versenyképes lesz a Ferrari.”

„Rengeteg dolog van a Forma-1 történelméből, amit ma is szívesen látnék az F1-ben. Az egyik ezek közül a szezonközi tesztek. Ez a versenyzés gyönyörűsége volt, amikor egy autóval újra és újra próbálkoztak, hogy javítsanak rajta.”

További híreink:

„A Kanadai Nagydíj kapcsán én rögtön azt mondtam, hogy rossz döntés született, és Ausztriára az FIA már javított is a szankcionáláson. Nem akarok belemenni olyan spekulációkba, hogy mi lett volna, ha Hamilton van elöl és ő hibázik, maradjunk annyiban, hogy hibás döntés született.

„Azt is megkérdeztétek tőlem, hogy a Ferrari hatékonyabb lesz-e aerodinamikailag, mint a Mercedes és a Red Bull. Erre ma azt tudom válaszolni, hogy még nem járunk ott.”

„Nincs közvetlen kontaktom Vettelhez, és pár kivételtől eltekintve más kortárs versenyzőhöz sincs. Most már egy idős úriember vagyok! Viszont mindig is kedveltem Sebet, a felé áradó kritikákat pedig túlzónak érzem.”

Még több F1 hír:

„Az az igazság, hogy a 2019-es szezon utolsó versenyei nem voltak pozitívak a Ferrari szempontjából. Az optimisták talán azt gondolják, hogy Suzuka után a maranellóiak elkezdtek rejtegetni valamit. A pesszimisták a legrosszabbtól tartanak. Én óvatos vagyok.”

„Továbbra is úgy gondolom, hogy a Ferrari szerelői nagyon jók. Az viszont igaz, hogy 2019-ben néhány Ferrari-kiállás nem volt tökéletes. Szerintem szervezeti szinten is lehetne jobb a csapat. De nem lehet megkérdőjelezni, hogy a srácok profik és szenvedélyesek.”

„Simone Resta is részt vesz a Ferrari 2020-as autójának fejlesztésében. És hála Istennek, hogy ez így történik.” – írta Turrini.


Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Racing Point hamarosan valóban Aston Martinná válhat
Következő cikk A McLaren rejtélyesen jelentette be a 2020-as autóbemutatója dátumát

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország