Az Alfa Romeónál „eszeveszett” bahreini tesztre számítanak

Az idei szezonban szinte minden eddiginél kevesebb ideje lesz a mezőnynek felkészülni az új idényre, hiszen mindösszesen három napot kaptak arra, hogy felmérjék autóik gyengeségeit és erősségeit. Az Alfa technikai igazgatója szerint mindez egy elég őrült teszthez vezethet.

Alfa Romeo Racing C41 rear

Alfa Romeo Racing C41 rear

Alfa Romeo

Bár az autók túlnyomórészt megegyeznek majd a tavalyi modellekkel, így lehetne azt mondani, hogy nem is kell annyi teszt, de azért változásokból így is akad bőven, hiszen a csapatok az FIA-val közösen megegyeztek bizonyos elemek átalakításában, melyek a teljesítmény visszafogására irányultak.

Emellett azért aerodinamikai téren még továbbra is lehet változtatni, így egyáltalán nem biztos, hogy ugyanazt az erősorrendet látjuk majd az év elején, mint amivel 2020-at lezártuk. A bahreini előszezoni teszt pedig csak háromnapos lesz, így az istállóknak minden egyes percet ki kell majd használniuk, hogy minél többet tanulhassanak az első futam előtt.

Az Alfa Romeo technikai igazgatója pedig az új modelljük, a C41-es leleplezésekor elmondta, hogy ő bizony arra számít, hogy kaotikus is lehet az előszezoni gyakorlás, mivel egyszerűen túl kevés az idő.

Még több F1 hír:

„Eszeveszett lesz, három nap, ez elég rövid a korábbi évekhez viszonyítva. Az autó sok alkatrészt örökölt az elődjétől, így elméletileg a meglepetés kockázata is kisebb. Én viszont arra számítok, hogy az a három pályán töltött nap hektikus lesz, mert minden csapat a lehető legtöbb kört akarja majd teljesíteni” – mondta Jan Monchaux.

„Fontos, hogy meglegyen a megbízhatóság, de közben a teljesítménnyel kapcsolatos elvárásoknak is meg kell felelni. Az egyik jó dolog az időjárás lehet, hiszen jóval melegebb lesz, mint amihez Barcelonában szoktunk, ez pedig megkönnyítheti a munkát az új autóval és az új gumikkal.”

„Ne felejtsük, hogy új abroncsok is lesznek idén, de a lényeg, hogy biztosan reprezentatívabb lesz majd a teszt annál, mintha a spanyolországi 4-5 fokban kellene mennünk. Már elképesztően izgatottak vagyunk, és várjuk, hogy végre elkezdődjön az egész.”

Ocon is tesztelhet egy korábbi autóval, amelyen viszont már az Alpine új festése látható

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Wolff: Ocon esélyes a Mercedes ülésére 2022-ben
Következő cikk Ma lenne 72 éves Niki Lauda – íme az öt legemlékezetesebb futama

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország