Az Alfa Romeo újabb részleteket árult el Csou silverstone-i balesetéről
Frederic Vasseur csapatfőnök elmondta, a kínai pilóta a Brit Nagydíjon elszenvedett balesete során kétszer nagyobb erőhatásnak volt kitéve, mint amit a normál töréstesztek során szoktak alkalmazni.
Csou Kuan-jü Angliában szenvedett félelmetes rajtbalesetet, s bár csodával határos módon megúszta sérülések nélkül a bukást, a hinwili alakulat továbbra is vizsgálja az incidenst.
Az FIA ennek hatására a héten megerősítette, hogy a következő szezontól szigorúbb intézkedéseket vezetnek be, a szükséges elemzéseket elvégzik, majd közlik a csapatokkal a bukócsövek biztonságára vonatkozó új követelményeket.
Frederic Vasseur, az Alfa Romeo csapatfőnöke elégedett az FIA lépésével és a csapatok közötti együttműködés fontosságát hangsúlyozta, továbbá újabb részleteket árult el a kínai versenyző balesetével kapcsolatban.
„Még mindig vizsgáljuk az esetet és minden információt megosztunk az FIA-val. A legnagyobb probléma az volt, hogy az ütközés kétszer olyan kemény volt, mint a normál törésteszt“ - nyilatkozta Vasseur az as-web.jp-nek.
„A biztonság javítása érdekében nekünk is jobban kell teljesítenünk és továbbra is együtt kell működni az FIA-val“ - magyarázta a csapatfőnök, hozzátéve, a legrosszabb forgatókönyv az lett volna Csou balesete során, ha elkezd szivárogni az üzemanyag és lángra kap.
Így állnak az F1-es időmérős párharcok: nő a különbség a párosok között, de van egy kakukktojás
Az IndyCar-ban versenyző Colton Herta nemrégiben két napon keresztül tesztelhetett a McLaren tavalyi autójával.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.