Az Alfa Romeo szerint ők tartották be a legkevésbé a biztonsági előírásokat

Az Alfa Romeónál mindenki nagyon boldog, hogy végre tarthatnak egy kis szünetet a mozgalmas 2020-as szezon után. Beat Zehnder sportigazgató büszke a csapata teljesítményére, és azt is közli, hogy náluk mindössze hét fertőzöttet találtak.

Callum Ilott, Alfa Romeo Racing C39

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

„Gyakran őrületes volt. Az egész csapatnak sokat kellett vállalnia. Mi azonban csak az embereink személyes felelősségteljes hozzáállására számíthattunk. Végül átvészeltük a koronavírust egész remekül. Nagyon büszke vagyok a csapatomra” – jelentette ki Zehnder a Blick kérdéseire.

A szezonban az előzetesen tervezett 23 verseny helyett végül 17-et tartottak meg. Az osztrák szezonnyitó előtt napi konzultációk folytak az FIA, a FOM és a csapatok között. Zehnder így nyilatkozott: „Minden alkalommal javítanunk és szabályoznunk kellett a biztonsági terveken. Ez már-már egy remekmű lett a végére.”

Még több F1 hír:

Az idény során összesen 94 fertőzöttet diagnosztizáltak a Forma-1-es csapatok köreiben. Heten közülük az Alfa Romeóhoz tartoznak, ami annak tükrében meglepő, hogy a gyárban, illetve az utazások során a pilóták és a csapat tagjai szigorúan betartották az előírásokat. Zehnder azonban kiemelt egy helyszínt, ami kilógott a többi közül.

„Hét pozitív tesztünk volt. Csak Szocsiban négy, ahol az oroszok nem voltak valami példamutatóak a biztonsági előírások betartásával. Néhányan arra kényszerítettek, hogy maszk nélkül készítsek velük szelfit a szállodában. Tehát nem csoda, hogy a legtöbb eset náluk történ.”


A Super Formula suzukai fordulójában négy autó próbálta együtt bevenni az 1-es kanyart, aminek eredményeként ketten a falban kötöttek ki.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk „Sokan azt gondolják, hogy nem jöttünk ki olyan jól, de pont az ellenkezője az igaz”
Következő cikk Barcelona továbbra is aláírása vár 2021-re

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország