Az Alfa Romeo szerint ez Csou egyetlen problémás területe

A svájci alakulat úgy véli, A Forma–1 kínai újonca, Csou Kuan-jü számára az időmérő edzések jelentik a legnagyobb fejtörést, ezért muszáj lesz majd javítania szombati napjain, ha a futamokon jobb eredményeket akar elérni.

Zhou Guanyu, Alfa Romeo C42

Fotót készítette: Alfa Romeo

Az idény egyébként remekül indult Csou számára, hiszen Bahreinben hamar meg tudta szerezni élete első F1-es pontját, azóta viszont nem jöttek tőle a jobb eredmények, ez azonban részben a balszerencséjének is köszönhető.

A másik autóban eközben Valtteri Bottas viszont remekül teljesít, de ebben persze komoly tapasztalatának is fontos szerepe van. Az eddig történtek fényében az istálló úgy látja, újonca számára most az időmérők jelentik a legnagyobb problémát.

Még több F1 hír:

„Ez jelenti a gyenge pontot. Nem ment minden simán a Q1-ben, és így nem volt lehetőségünk a továbbjutásra. Legalább a Q2-t elérhette volna, ez benne volt a tempójában, és ezt ő is tudja” – mondta Xevi Pujolar vezető mérnök a Miami Nagydíjat követően, ahol Csou már a verseny elején kiesett vízszivárgás miatt.

„A versenyen azonban harcolt a többiekkel. Igazán ügyes, ha a mások elleni küzdelemről van szó. Szinte biztosak vagyunk, hogy ő is pontot szerzett volna, ha nem kell megállítanunk az autót. Akárhányszor csatázik valakivel, megoldja az előzést. Ő nem az a fickó, akinek 15 kör kell az előzéshez. Ha meglátja az esélyt, akkor meg is valósítja” – dicsérte pilótáját a mérnök.

Az Alfa Romeo most abban reménykedhet, hogy a Barcelonába vitt fejlesztéseikkel még előrébb tudnak lépni, ezek pedig Csou-t is segíthetik majd abban, hogy újra visszataláljon a pontszerzők közé.

Jön az Aston új autója, de azt csak Stroll kapja meg?

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Horner: a Ferrari versenyképessége jót tesz a Forma-1-nek
Következő cikk A Ferrari megerősítette, fékhiba miatt törte össze Leclerc Lauda autóját

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország