Az Alfa Romeo szerint a Ferrari-motor jóval erősebben tér vissza idén

Az Alfa Romeo csapatfőnöke, Fred Vasseur úgy véli, hogy a 2021-es szezonban nem lesz különösebb gondjuk a Ferrari-motorral, mely várhatóan sokkal erősebb teljesítményre lesz képes idén, mint a tavalyi év során.

megosztás
hozzászólás
Az Alfa Romeo szerint a Ferrari-motor jóval erősebben tér vissza idén

Az Alfa Romeo egy rendkívül nehéz 2020-as szezont tudhat maga mögött, mely során többnyire a mezőny végén harcoltak. Az egyik legfőbb oka a visszaesésnek a Ferrari-motor volt, melynek teljesítménye jelentősen visszaesett az FIA által eszközölt szabályozás miatt.

Ebben a szezonban egy vadonatúj erőforrás bevetését tervezi a Ferrari, amely talán arra nem lesz képes, hogy felvegye a versenyt a Mercedes motorjával, viszont lehetőséget teremt a csapat számára, hogy odaérjen a középmezőny elejébe.

„Úgy gondolom, hogy az együttműködésünk a Ferrarival nagyon jól halad” – jelentette ki Vasseur. „Nagyon komoly megbeszéléseink voltak, hosszú megbeszéléseink a téli időszak folyamán, hogy átrágjuk magunkat a tavalyi főbb pontokon, amikor nem végeztünk tökéletes munkát.”

Még több F1 hír:

„Jó úton járunk. Úgy hiszem, hogy az ő oldalukon vélhetően vissza fogják kapni a tavalyi évi kiesés jelentős részét, és az együttműködés egyre jobb és jobb lesz. Nem vesszük át az autójuk részeit, esetleg egy-két akkumulátort, de ennél többet nem. De nem gondolom, hogy ez a legfontosabb pontja az együttműködésünknek.”

„A közös munka lényege, hogy tanuljunk egymástól. A szabályozások alatt nekünk muszáj ezzel élnünk, és a lehető legjobb munkát kell elvégeznünk. Úgy gondolom, hogy a csapat filozófiája ugyanaz: holnap jobb munkát kell csinálnunk, mint ma.”

 

„Az előző szezont a 8. helyen zártuk, szóval egy jobb eredményt kell megcéloznunk 2021-ben. Ahhoz, hogy ezt elérjük, folyamatosan fejlődnünk kell minden területen, mind a pályán, mind a központban.

Bemutatták Räikkönen és Giovinazzi 2021-es autóját, az Alfa Romeo C41-et! (videó)


A Super Formula suzukai fordulójában négy autó próbálta együtt bevenni az 1-es kanyart, aminek eredményeként ketten a falban kötöttek ki.

Albon: nincs értelme rágódni az elvesztett Red Bull ülésemen

Előző cikk

Albon: nincs értelme rágódni az elvesztett Red Bull ülésemen

Következő cikk

Kiderült, milyen színű lesz a 2021-es Mercedes (kép)

Kiderült, milyen színű lesz a 2021-es Mercedes (kép)
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Csapatok Alfa Romeo
Szerző Szántó Dániel