Az Alfa Romeo szabadon választhatja meg versenyzőit 2022-re

A csapatfőnök, Frederic Vasseur elmondta, hogy a hinwili bázisú alakulat a következő szezontól kezdve saját maga dönthet majd mindkét pilótájáról.

Callum Ilott, Alfa Romeo Racing C41

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Mióta a Sauber partnerségre lépett az Alfa Romeóval 2018-ban, az egyik autóba mindig olyasvalaki ülhetett be, akit a motorpartner, vagyis a Ferrari szeretett volna kipróbálni. Először Charles Leclerc érkezett az olaszok juniorprogramjából, egy évre rá pedig Antonio Giovinazzi kapott lehetőséget.

Kedden érkezett a bejelentés, hogy a svájciak meghosszabbították az alfás együttműködést egészen 2024-ig. Miközben a legújabb szerződésről tárgyaltak, Vasseur biztosítani akarta, hogy a jövőben nagyobb beleszólása legyen abba, kik versenyeznek csapatánál.

Még több F1 hír:

A Sauber kötelékébe tartozó Théo Pourchaire jelenleg jól teljesít az F2-ben az ART-nál, és ő az egyik egyértelmű jövőbeli jelölt. Vasseur azonban korábban már utalt arra, hogy 2022 még túl korai lenne a tinédzser számára.

Ugyan a szerződés megengedi majd, de a csapatvezető ennek ellenére tisztázta, hogy ők továbbra is nyitottak arra, hogy a Ferrari Akadémiáról szerződtessenek valakit, így pedig Giovinazzi, a jelenlegi tartalékosuk, Callum Ilott, valamint Mick Schumacher és Robert Svarcman is a lehetséges opciók között van.

„A versenyzőkérdés kulcsfontosságú. A jövőben szabadon dönthetünk majd a pilótáinkról. A ferraris kötelék viszont azt jelenti, hogy könnyedén tudunk velük beszélni a programjukba tartozó tehetségekről” – mondta Vasseur a Motorsport.com-nak.

 

„Itt van Antonio, aki fejlődik és jó munkát végez, a célom pedig az, hogy megmaradjon a kapcsolat a Ferrarival. A döntés szabadsága azonban megvan, szóval majd megbeszéljük ezt.” Az Alfa Romeo új vezérigazgatója, Jean-Philippe Imparato megerősítette, hogy ő nem fog belefolyni ebbe a kérdésbe.

„Mindenki maradjon a saját területén. A válaszom tehát az, hogy nem! Csak egy ember fog majd dönteni erről, ő pedig Fred Vasseur lesz. Én tudom, hogyan kell autókat eladni, ő meg tudja, hogyan kell egy csapatot vezetni. Már 25 éve csinálja ezt, és remek munkát végez” – nyilatkozta Imparato a L’Equipe-nek.

„Együtt határoztunk úgy, hogy ő lesz majd az, aki eldönti, kik ülhetnek be az autóba, és ezt a megfelelő pillanatban fogja megtenni, ahogyan mindig is csinálta.”

Ha az olaszok győztek a Wembley-ben, akkor Verstappen is győzhet Silverstone-ban

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton reagált Ecclestone kritikájára
Következő cikk Így festene a jelenlegi mezőny a 2022-es autókkal – Galéria

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország