Megvan, mikor tart F1-es bemutatót az Alfa Romeo, forgatási nappal megfűszerezve

Utolsó előtti istállóként a hinwili alakulat is megjelölte autóbemutatójának dátumát, amelyet egy forgatási nap is követ majd Barcelonában. Az istálló az elsők között rántja le a leplet a C43-asról.

Valtteri Bottas, Alfa Romeo C42

Az Alfa Romeo pénteken hivatalosan is megerősítette, hogy február 7-én reggel 10 órakor, egy nappal a Williams festésének bemutatóját követően rántja le a leplet 2023-as konstrukciójáról Zürichben.

A zürichi bemutató után a Motorsport.com értesülései szerint Barcelonában tart majd filmforgatási napot a csapat, ahol már a téli teszt előtt bejárathatják az utolsó Sauber-autót, amely az Alfa Romeo nevet viseli majd.

Ezzel a tíz Forma-1-es istállóból már kilencnek ismert a bemutató dátuma, csupán a Haas nem nyilatkozott még erről, de az amerikai istálló ezt tavaly is az utolsók között tette meg.

A hinwili alakulat komoly korszakváltás előtt áll, hiszen 2026-tól az Audi partnereként vesznek majd részt a száguldó cirkuszban és ez lesz az utolsó idény, amelyben a névadó szponzor Alfa Romeo alapján hivatkozunk majd a svájci csapatra. A változás előszeleként a holtszezonban szerződtették a McLaren csapatfőnökét, Andreas Seidlt, aki az ügyvezető igazgatói posztot tölti be majd a Saubernél.

Még több F1 hír:

Az istálló a 2022-es szezonban az elmúlt évek legjobb eredményét érte el azzal, hogy megszerezte a konstruktőri hatodik helyet - igaz, ugyanannyi ponttal zártak, mint az Aston Martin, ám Valtteri Bottas imolai ötödik helye végül fontos pozíciót ért a csapatnak.

Az Alfa Romeo változatlan pilótafelállással vág neki a következő szezonnak, miután meghosszabbították Csou Kuan-jü előző, 2022 végén lejáró kontraktusát. Mindeközben Valtteri Bottas reményének adott hangot, hogy sikerül mielőbb megegyezni a hosszú távú folytatásról a csapattal.

A csapatok autóbemutatóinak időpontjait külön cikkben gyűjtöttük össze, amit erre a linkre kattintva érhettek el.

Alonsónak nem könnyű hozzászoknia az Aston Martinhoz

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Wolff úgy döntött, megválik egy újabb Ferraritól (képek)
Következő cikk Massa „biztos” volt benne, hogy Kubica fogja őt váltani a Ferrarinál

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország