Az Alfa Romeo és a nehéz szezonkezdet: „azt mondtam a srácoknak, felejtsük el a motort”

Az Alfa Romeo 2020-as szezonja messze nem úgy kezdődött a pályán, ahogyan arra számítani lehetett: a csapat Williams mögé az utolsó helyre esett vissza az erősorrendben, és úgy néz ki, hogy a Ferrari motorproblémái az egész évben le fogják húzni a svájci csapatot.

Frederic Vasseur, Team Principal, Alfa Romeo Racing

Frederic Vasseur, Team Principal, Alfa Romeo Racing

Mark Sutton / Motorsport Images

Amikor 2018 végén Kimi Raikkonen aláírt a Sauberhez, a csapat csillaga felfelé ívelt: Charles Leclerc folyamatos pontszerző helyeket szállított a csapatnak, az Alfa Romeo hivatalos névadó szponzor lett, így arra lehetett számítani, hogy a kiscsapat, ahol sosem a mérnöki zsenialitásból volt hiány, megindul levadászni a nagyokat.

2019 jól is kezdődött, de a szezon második felére visszaszürkült a középmezőnybe a csapat, és ismét csak a 8. helyet szerezték meg a konstruktőri bajnokságban. 2020-ra azonban mintha egyáltalán nem lépett volna előre a csapat, amit csak tetőzött az, hogy a Ferrari 2020-as motorja messze nem annyira erős, mint 19-ben volt.

„Furcsa érzés, mert szombaton egyértelműen sokkal lassabbak vagyunk, és nagyon nehéz a helyzetünk az időmérőkön” – elemezte az Alfa Romeo nehéz szezonkezdetét Frederick Vasseur, a csapat vezetője a RaceFans-nek adott interjújában.

„A versenyeken eddig jól tudtunk javítani, és elfogadható volt a tempónk minden pályán. Most úgy kell dolgoznunk az időmérőkön, mint az állat, mert a mezőny legvégéről szinte lehetetlen a pontszerzés. Azért is nagy kihívás ez, mert majdnem mindent befagyasztottak az autón.”

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C39, Valtteri Bottas, Mercedes F1 W11, and Charles Leclerc, Ferrari SF1000

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C39, Valtteri Bottas, Mercedes F1 W11, and Charles Leclerc, Ferrari SF1000

Fotó készítője: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Vasseur azt is elmondta, hogy ez a kihívás rendkívül frusztráló is a Ferrari motorjai miatt, de arra kéri a mérnökeit, hogy arra a területre koncentráljanak, ahol tehetnek a változásért.

„A motor nem a mi kezünkben van. Arra kell koncentrálnunk, amit mi is irányíthatunk, ahol fejlődhetünk. Rengeteg belső megbeszélésünk volt, és azt mondtam a srácoknak, hogy „felejtsétek el a motort,” az a Ferrari feladata, majd ők foglalkoznak ezzel saját maguk.”

„Koncentráljunk csak a saját problémáinkra, a karosszériára, a vezetésre. Nem csak motorral van gond az időmérőn se. Először a saját dolgainkat kell rendbe szednünk, mielőtt megszólunk másokat.”

Vasseur ugyanakkor azt is elismerte, hogy a csapat sem volt még képes összehozni egy tökéletes hétvégét:

„Hibáztunk párat, mert túlreagáltunk dolgokat, ezzel akartuk kompenzálni a teljesítménybeli hátrányunkat. Szerintem nem végeztünk jó munkát, ezen javítanunk kell. Nagyon nehéz kitalálni, hol van az autó potenciálja, amíg nem vagyunk képesek egy tökéletes hétvégét összehozni.”

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C39

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C39

Fotó készítője: Steven Tee / Motorsport Images

Vasseur arról is beszélt, hogy a pilótáknak most tisztelniük kell a csapatutasításokat, hogy esélyük legyen a pontszerzésre.

„A csapat stratégiája világos, és ehhez fogjuk tartani magunkat. A szezon előtt megegyeztünk abban, hogy ha az egyik autó gyorsabb a másiknál, elsősorban a gumik miatt, akkor cserélünk, majd visszacseréljük a helyeket, ha lehetséges.”

„Számomra nem lényeges, hogy Kimi, vagy Antonio van-e elöl. A csapatárt kell küzdenünk, pontokra van szükségünk. Sokkal szorosabban kell együtt dolgoznunk, mint a jobb időszakokban, mert ez megtörténhet még bármikor, ezért is kell tartanunk magunkat a csapat belső szabályaihoz.”

Késik a McLaren szélcsatornája.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Rossz hírek a McLarennél: egy évet csúszik az új szélcsatornájuk
Következő cikk Hivatalos: Perez visszatér a Spanyol Nagydíjon!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország