Az Alfa Romeo autókkal fog megérkezni a Magyar Nagydíjra: jön a "buborék"
Az Alfa Romeo F1 Team a közlekedés egyszerűbb módját választja a közelgő futamokon való részvételt illetően. Időközben a terv részleteit is megtudhattuk, valamint azt, hogy milyen kihívásokkal kell szembenézniük.

Eddig 10 versenyt mondtak le a Forma-1-ben. Ez természetesen újabb és újabb kihívást jelent a csapatok számára, akik már jó előre lefoglalták a szállásokat, és a különböző járatokat az utazáshoz. A kihívásról Beat Zehnder, az Alfa Romeo csapatmenedzsere beszélt a német Auto Motor und Sport lapnak adott interjújában.
„Az, hogy csoportokról beszélünk, tehát nagyobb mennyiségekről, többet érhetünk el, mint egyetlen egy ember a szállodáknál és a légitársaságoknál. Amikor egyértelművé vált, hogy Monacóig mindent vissza kell vonni, még a lemondási határidőn belül voltunk. A legrosszabb esetben néhány száz eurónk ragadt be a járatoknál.”
„Ahol pedig már átutalásra került az előleg, letárgyaltuk a légitársaságokkal, hogy azokat írják jóvá a jövőbeli foglalásoknál.” - mondta a nagyon tapasztalt szakember, aki elárulta, hogy az Emirates légitársaságánál nagyon barátságosan intézték az ügyet, és az Ausztráliából hazavezető utat is gond nélkül lebonyolították, átszervezték.
„Az olyan szállodák esetében, mint Monaco, az előleg a következő évre is érvényes marad. Más esetekben ragaszkodtunk a visszatérítéshez, mivel nem tudjuk, hogy az adott versenyre jövőre sor kerül-e, és ha igen, mikor.”
„Az olyan versenyekre, mint most Ausztria, vagy Silverstone, a szokásosnál kevesebb emberrel érkezünk meg, de hosszabb ideig maradunk. Még a szobaárakról is tudtunk tárgyalni. A lényeg az, hogy nem ragad be a pénzünk.”
„Autóval utazunk Ausztriába, mint ahogyan azt tettük korábban is. Ennek az előnye az, hogy minimalizálhatjuk a fizikai kapcsolatokat a külvilággal. Hétfőn Spielberg második osztrák versenye után 400 kilométert vezetünk Budapestre.”

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C39
Fotó készítője: Zak Mauger / Motorsport Images
„Ezt követően visszatérünk Svájcba, ami egy kicsivel távolabb van. Ez kissé túl hosszú az egész hétvégén dolgozó emberek számára, ami miatt a versenycsapat repülőre fog szállni. Egyelőre nem sikerült tisztázni, hogy ezek milyen járatok lesznek.”
„A motorhome-ot szállító sofőrnek nincs dolga, így hétfőn Budapestre repül a Magyar Nagydíj után. Ezt követően visszahozhatják az autókat Svájcba. Ami pedig Angliát illeti, logikus a repülőút, de itt még tisztázni kell, hogy charterjáratokról lesz-e szó.”
„Nyitott a helyzet, és eddig biztosítékunk sincs arról, hogy nem kell-e 2 hétre karanténba mennünk. Emiatt semmit sem tudok lefoglalni, mert máskülönben beragadna a pénzünk a járatok lefoglalásával, ha azokat lemondom.”
„Ha Angliában minden a tervek szerint alakul, akkor onnan egyenesen Spanyolországba repülünk. Az ötlet az, hogy a csapat ebben a három hétben egy buborékban marad, szóval senki sem megy haza közben, kivéve vészhelyzetben. Belgiumot és Olaszországot pedig ismét autókkal közelítenénk meg, mint általában.”
„55 ember érkezik Hinwilből. 12 Ferrari-alkalmazott is érkezik még. Összesen 67-en vagyunk. 10 ember csak a garázsok össze- és szétszerelésére utazik el, majd újra távoznak. Azzal, hogy most már tudjuk, Szingapúrban, Japánban és Bakuban egyáltalán nem lesz verseny, minden járatot törölhetünk. A folyamat többi része még nyitott.”
„Arra számítunk, hogy hosszabb lesz az európai szezon, és nem tudjuk, hogy mi lesz a tengerentúli versenyekkel. Emiatt csak korlátozott mértékben lehet tervezni. Ázsiában és a Közel-Keleten, amennyiben Vietnamban, vagy Bahreinben és Abu Dhabiban lesz verseny, készenlétben van a fuvarozás. Reméljük, hogy a naptár második felét július közepén már láthatjuk.”
Ajánlott videó:
Ricciardo: A Renault-tól való távozás nem volt olyan egyértelmű, mint a Red Bull elhagyása
A McLarennek is a Williams útját kell követnie, ha sikeres akar lenni az F1-ben
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.