Az Alfa Romeo a 2019-es F1-es szezon előtt: 4292 kilométer – Räikkönen nagy dobása?

megosztás
hozzászólás
Az Alfa Romeo a 2019-es F1-es szezon előtt: 4292 kilométer – Räikkönen nagy dobása?
Szerző:
2019. márc. 13. 20:05

Az Alfa Romeo lehet Kimi Räikkönen utolsó nagy dobása a Forma-1-ben, de nincs garancia arra, hogy a jobb helyekért fog küzdeni.

Az Alfa Romeo igen hamar átvette az irányítást a Sauber istállónál, ahol a részvényesek változatlanok, de ott már leginkább a Ferrari diktál, ami nem csoda, hiszen a 250 millió eurós költségvetésből 100-at az olaszok állnak a konszern részeként, valamint egyre több ferraris szakember dolgozik Hinwilben.

A Ferrari mindezt nagyon tudatosan teszi, mivel jól tudja, hogy így az Alfa Romeo által nagyon fontos információkra tehet szert, akárcsak a Haas esetében, mely szintén szorosan kötődik Maranellóhoz.

Az Alfa Romeo tavaly egy nagyon erős autóval versenyezhetett, és mondhatjuk ezt annak ellenére, hogy a csomag fejlesztését gyakorlatilag a szezon első heteiben leállították, hogy minden erejükkel a 2019-es gépre koncentráljanak, amivel már Räikkönen és a Ferrari olasz juniorja, Giovinazzi fognak versenyezni. Igen érdekes és versenyképes duónak ígérkezik.

A téli tesztek ideje alatt leginkább az Alfa Romeo gépe tért el a többiektől, és sok olyan megoldást tartalmaz, ami innovatív. A csapat ezáltal akár a konstruktőri 4. helyre is esélyes lehet, de nem lesz könnyű dolguk, mert a középmezőny minden eddiginél szorosabbnak tűnik.

A csapat a 8 nap alatt összesen 922 kört és 4292 kilométert tesztelt, amivel közvetlen a Toro Rosso mögött zártak az ötödik helyen. Ez a közel 14 versenytáv talán elegendő volt ahhoz, hogy jól felkészüljenek a folytatásra, ami a 2019-es szezont jelenti.

Alább egy nagyobb képgalériát találhattok az autóról a téli tesztekről, benne a legjobb felvételekkel

Képgaléria a C38-ról Barcelonából

Slider
Lista

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38

1/124

Fotót készítette: Glenn Dunbar / LAT Images

2/124

3/124

4/124

Fotót készítette: Zak Mauger / LAT Images

5/124

6/124

7/124

Fotót készítette: Zak Mauger / LAT Images

Alfa Romeo Racing C38 front wing detail

Alfa Romeo Racing C38 front wing detail
8/124

Fotót készítette: Giorgio Piola

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38
9/124

Fotót készítette: Jerry Andre / Sutton Images

10/124

Fotót készítette: Zak Mauger / LAT Images

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38
11/124

12/124

Fotót készítette: Steven Tee / LAT Images

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C38

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C38
13/124

Fotót készítette: Zak Mauger / LAT Images

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C38

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C38
14/124

15/124

16/124

Fotót készítette: Zak Mauger / LAT Images

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38
17/124

18/124

19/124

Fotót készítette: Steven Tee / LAT Images

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38
20/124

Fotót készítette: Andy Hone / LAT Images

21/124

Fotót készítette: Zak Mauger / LAT Images

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38
22/124

23/124

Fotót készítette: Glenn Dunbar / LAT Images

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C38

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C38
24/124

Fotót készítette: Zak Mauger / LAT Images

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C38

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C38
25/124

26/124

Fotót készítette: Jerry Andre / Sutton Images

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C38

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C38
27/124

28/124

Fotót készítette: Zak Mauger / LAT Images

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C38

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C38
29/124

30/124

31/124

Fotót készítette: Andy Hone / LAT Images

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C38

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C38
32/124

33/124

Fotót készítette: Glenn Dunbar / LAT Images

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C38

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C38
34/124

Fotót készítette: Glenn Dunbar / LAT Images

Alfa Romeo Racing C38 front detail

Alfa Romeo Racing C38 front detail
35/124

Fotót készítette: Giorgio Piola

Alfa Romeo Racing technical detail

Alfa Romeo Racing technical detail
36/124

Fotót készítette: Giorgio Piola

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38
37/124

Fotót készítette: Jerry Andre / Sutton Images

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38
38/124

Fotót készítette: Mark Sutton / Sutton Images

39/124

Fotót készítette: Zak Mauger / LAT Images

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38
40/124

41/124

Fotót készítette: Glenn Dunbar / LAT Images

Alfa Romeo Racing C38 rear detail

Alfa Romeo Racing C38 rear detail
42/124

Fotót készítette: Giorgio Piola

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38 with aero paint on front wing

43/124

Fotót készítette: Glenn Dunbar / LAT Images

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38
44/124

Fotót készítette: Mark Sutton / Sutton Images

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38
45/124

46/124

Fotót készítette: Jerry Andre / Sutton Images

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38
47/124

48/124

49/124

Fotót készítette: Jerry Andre / Sutton Images

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38
50/124

51/124

Fotót készítette: Mark Sutton / Sutton Images

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38
52/124

Fotót készítette: Zak Mauger / LAT Images

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38
53/124

Fotót készítette: Jerry Andre / Sutton Images

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38
54/124

55/124

Fotót készítette: Zak Mauger / LAT Images

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38
56/124

57/124

Fotót készítette: Steven Tee / LAT Images

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38
58/124

Fotót készítette: Jerry Andre / Sutton Images

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38
59/124

60/124

Fotót készítette: Zak Mauger / LAT Images

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C38

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C38
61/124

Fotót készítette: Joe Portlock / LAT Images

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C38

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C38
62/124

63/124

Fotót készítette: Carl Bingham / LAT Images

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C38 sparks

64/124

Fotót készítette: Carl Bingham / LAT Images

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C38

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C38
65/124

Fotót készítette: Mark Sutton / Sutton Images

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C38

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C38
66/124

Fotót készítette: Joe Portlock / LAT Images

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C38

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C38
67/124

Fotót készítette: Joe Portlock / LAT Images

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38
68/124

Fotót készítette: Jerry Andre / Sutton Images

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38
69/124

70/124

71/124

Fotót készítette: Zak Mauger / LAT Images

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38
72/124

73/124

74/124

Fotót készítette: Mark Sutton / Sutton Images

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C38

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C38
75/124

Fotót készítette: Zak Mauger / LAT Images

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C38

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C38
76/124

Fotót készítette: Mark Sutton / Sutton Images

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C38

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C38
77/124

78/124

79/124

80/124

81/124

82/124

83/124

Fotót készítette: Zak Mauger / LAT Images

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C38

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C38
84/124

Fotót készítette: Joe Portlock / LAT Images

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C38

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C38
85/124

86/124

Fotót készítette: Glenn Dunbar / LAT Images

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C38

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C38
87/124

Fotót készítette: Mark Sutton / Sutton Images

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38
88/124

Fotót készítette: Jerry Andre / Sutton Images

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38
89/124

90/124

91/124

92/124

Fotót készítette: Zak Mauger / LAT Images

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C38

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C38
93/124

Fotót készítette: Jerry Andre / Sutton Images

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C38

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C38
94/124

95/124

96/124

97/124

98/124

Fotót készítette: Mark Sutton / Sutton Images

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38
99/124

Fotót készítette: Mark Sutton / Sutton Images

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing
100/124

Fotót készítette: Mark Sutton / Sutton Images

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38
101/124

Fotót készítette: Mark Sutton / Sutton Images

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing
102/124

Fotót készítette: Mark Sutton / Sutton Images

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38
103/124

Fotót készítette: Joe Portlock / LAT Images

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38
104/124

105/124

Fotót készítette: Jerry Andre / Sutton Images

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38
106/124

Fotót készítette: Zak Mauger / LAT Images

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38
107/124

Fotót készítette: Mark Sutton / Sutton Images

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38
108/124

Fotót készítette: Jerry Andre / Sutton Images

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38
109/124

110/124

111/124

112/124

113/124

114/124

Fotót készítette: Jerry Andre / Sutton Images

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C38

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C38
115/124

116/124

117/124

118/124

119/124

Fotót készítette: Jerry Andre / Sutton Images

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C38, leads Sebastian Vettel, Ferrari SF90

120/124

121/124

Fotót készítette: Jerry Andre / Sutton Images

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38
122/124

123/124

124/124

Fotót készítette: Mark Sutton / Sutton Images

Következő cikk
F1 TIPP: Ki nyeri az évadnyitó F1-es Ausztrál Nagydíjat?

Előző cikk

F1 TIPP: Ki nyeri az évadnyitó F1-es Ausztrál Nagydíjat?

Következő cikk

Tragédia: elhunyt Charlie Whiting, az F1 versenyigazgatója

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Antonio Giovinazzi , Kimi Raikkonen Vásárlás
Csapatok Alfa Romeo
Szerző Hujber Dávid
Be first to get
breaking news