Az Alfa Romeo főnöke szerint ezek Leclerc bajnoki vonásai

Frederic Vasseur, az Alfa Romeo csapatfőnöke egy évig volt Charles Leclerc csapatfőnöke a Saubernál, amely után tavaly már a Ferrarinál bizonyíthatott, egykori főnöke szerint tette ezt 200 százalékon.

Charles Leclerc, Ferrari

Fotót készítette: Erik Junius

Charles Leclerc a 2019-es forma-1-es szezon főszereplője lett azzal, hogy a Ferrarinál rögtön első évében túlteljesítette csapattársát. A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel komoly vetélytársra lelt csapaton belül.

Még több F1 hír:

Leclerc negyedik helyen zárta az idényt, két győzelmet és hét pole pozíciót szerzett, de messze nem volt tökéletes a szezonja. A monacói Azerbajdzsánban és Németországban is hibázott, ami sokba került. Ugyanakkor egykori csapatfőnöke így is nagyon elégedett volt Leclerc tavalyi teljesítményével.

"Nagyon örülök, mert nagyszerű szezont teljesített, ami lehetett volna talán jobb is Bahrein és néhány más futam nélkül. Nagyszerű munkát végzett, hihetetlen a tempója az időmérőkön, ez lenyűgöző. Az én szememben 200 százalékon teljesített" - mondta Vasseur.

"Azt hiszem, hogy Charles egyik jellemzője, ami a bajnokokra is igaz, hogy képesek nagyon-nagyon magabiztosak lenni az autóban, ezért képesek néha földönkívüli teljesítményre, mert hatalmas önbizalommal bírnak" - vélekedett az Alfa Romeóra átnevezett csapat főnöke.

"És ez az önbizalom az, ami engedi a számukra, hogy amikor a kocsiból kilépnek, képesek önkritikára, hogy hibáztassák magukat, mert tudják, hogy mire lehettek volna képesek" - mondta Vasseur.

"Csak a bajnokok képesek ilyesmire, papíron jobbak, mint a többiek, de így is képes hibáztatni magát, és mondani, hogy 'oké, ma rossz napom volt, rosszul vezettem'" - tette hozzá Leclerc-re utalva. "És ez a csapatnak is jó, mert ha nem így van, akkor rossz irányba irányíthatnak téged."


Íme a 2020-as Dakar Rali második napjának összefoglaló videója. Fernando Alonso gyakorlatilag hamar elvesztette az esélyt a végső győzelemre, miután eltalált egy sziklát, és sokat állt a sivatagban.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kubica inkább nem keres kifogásokat
Következő cikk A Red Bull elvette a Verstappen-opciót a Mercedestől, ha Hamilton a Ferrarihoz menne

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország