21 évvel ezelőtti McLarenről vesz ötletet 2017-es autójához a Mercedes!

A W08-as Mercedesen egy olyan koncepciót láthatunk, amelyet még Neil Oatley vetett be az 1995-ös McLarenen, az MP4-10-esen. Az alapötlet először 1979-ben került fel egy Forma-1-es autóra.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W08 with open shark fin

Fotót készítette: Benjamin Vinel

Giorgio Piola F1-es technikai elemzései

Giorgio Piola technikai elemzései a Forma-1 világából. Minden, ami a technika, bepillantás a kulisszák mögé. Piola egy kimagasló újságíró a Forma-1 világából, a technika a szakterülete. Az olaszországi Genovában született, 1969 óta aktív részese a sorozatnak, miközben több ezer illusztráció fűződik a nevéhez, melyeket a világ legrangosabb autóverseny kiadványai vettek át.

A Mercedes új autója, a W08 kétségkívül a viszonyítási pont a 2017-es szezont megelőzően, a tesztek során. Rögtön az első nap rákerült például az autóra az úgynevezett T-szárny, amit szép lassan a Ferrari és a Red Bull is felszerelt az SF70H-ra, valamint az RB13-ra. Hasonlóan karakteres jellemző az autón az úgynevezett cápauszony is, amelyre azért van szükség, mert a hátsó szárny sokkal alacsonyabban helyezkedik el 2016-hoz képest, ez pedig cápauszony nélkül nem lenne túl optimális.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W08, pinna aperta
A Mercedes W08-as cápauszonyán van egy jókora, igen látványos kémény is

Fotó: Benjamin Vinel

A Brackley-i csapat a második tesztnapra egy igen érdekes alkatrésszel szerelte fel a W08-ast. A cápauszony tetején ugyanis egy, az elem keskenységéhez képest igen látványos, kéményszerű nyílás is látható, amelynek segítségével a motor és az erőforrás környékéről gyorsabban távozhat a meleg levegő. Ezen a hűtésen kívül felszerelték az autót (elsőként) a hamar népszerűvé váló T-szárnnyal, amellyel az autó számára kicsit kellemesebben haladnak a hátsó szárny felé a levegőáramlatok.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W08, T-wing
A Mercedes W08 T-szárnya

Fotó: XPB Images

Amellett, hogy a Liberty Media vezető hármasának egyik tagja, Ross Brawn tűzzel-vassal irtaná az ilyen és az eddig tárgyaltakhoz hasonló segédeszközöket, könnyen elképzelhető, hogy komoly kis fejlesztési háború bontakozik majd ki az elemekkel kapcsolatban.

Vissza egy kicsit a "kéményekhez": az első autó, amely hasonló megoldással próbálkozott, Tony Southgate és John Baldwin munkája nyomán a Shadow DN9 volt, amelynél a cél az volt, hogy a meleg levegő lehetőleg felfelé távozzon az autóból. Erre aztán több, mint egy évtizeddel később a McLaren vetette rá magát, és hasonló kialakítással próbálkozott a végül csalódást keltő MP4-10-esen, még 1995-ben. Akkor a levegőelvezetést aerodinamikai elemként oldották meg, ami akkor még nem volt tilos. Ezt egy időre a csapat elvetette, aztán amikor Adrian Newey lett a McLaren főtervezője, 2000-ben ismét elővette. Ezeket 2008-ig használta a McLaren, majd miután ismét egyre inkább aerodinamikai elemként funkcionált, az FIA betiltotta az elem használatát.

Mika Hakkinen, McLaren
Mika Hakkinen, McLaren

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso: A tesztek semmit nem jelentenek
Következő cikk Ricciardo és a 3-as kanyar: 35-40 km/h-val gyorsabbak vagyunk idén

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország