Ausztria nyitott a zárt kapus verseny megrendezésére

Az osztrák kormány azt mondta, hogy nem fognak annak az útjában állni, hogy megrendezésre kerüljön a Forma-1-es verseny a Red Bull Ringen júliusban – akár zárt kapuk mögött is.

Sergio Perez, Racing Point RP19, leads Kevin Magnussen, Haas F1 Team VF-19, Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S.19, Romain Grosjean, Haas F1 Team VF-19, Lance Stroll, Racing Point RP19, and the remainder of the field at the start

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

Azzal, hogy a Forma-1-es versenynaptár 10. versenyének tervezett Francia Nagydíj lehet a következő futam, amelyet elhalasztanak vagy törölnek, így van esély arra is, hogy az Osztrák Nagydíj lesz az első F1-es verseny 2020-ban, ezzel július 5-én kezdődne a szezon.

A Forma-1 főnökei pedig keményen dolgoznak azon, hogy összeállítsák az új versenynaptárt, és reménykednek abban, hogy minél több futamot tudnak megrendezni – szerintük akár a 19 versenyre is van esély.

A Forma-1 sportigazgatója, Ross Brawn előző héten mondta el, hogy a szezon Európában indulhat, zárt kapuk mögött, illetve szigorú korlátozások mellett, hogy biztosítsák a résztvevők és a versenyre kilátogatók biztonságát.

Egy szerdai sajtótájékoztatón Ausztria sportminisztere, Werner Kogler azt mondta, hogy nincsenek az ellen, hogy zárt kapuk mögött kerüljön megrendezésre a verseny.

„Nem akarunk ennek a megoldásnak az útjában állni. Ez egy teljesen más szituáció, mint ami egy stadionban lenne. Számos személyre van ez hatással. A minimumtávolság szabályai természetesen ugyanúgy lennének érvényesek, és lehetségesnek tűnik ez a megoldás.”

További híreink:

„Nem akarom véka alá rejteni azt a tényt, hogy kapcsolatban vagyok ezzel kapcsolatban Stájerország kormányzójával. Ez az esemény júliusban ott lehet a Forma-1 naptárában.”

„Végül is erről a sportszövetségeknek kell dönteniük. Emellett Helmut Markóval is kapcsolatban voltam, aki a Red Bull reprezentánsaként és mediátorként is működött. Elmondtam neki is, hogy tiszteletben tartjuk a releváns motorsport-hatóságok irányelveit, és majd meglátjuk, hogy lehetséges-e a kivitelezés, vagy nem.”

Ausztriának pillanatnyilag szigorú előírásai vannak az országba való belépés kapcsán, és aki Ausztriába érkezne, annak el kell izolálnia magát, vagy bizonyítania kell, hogy nem koronavírus-fertőzött.

Kogler szerint az országba való belépés szabályai jelenthetik a legnagyobb kihívást a Forma-1 számára.

A scenic view of the Red Bull Ring

A scenic view of the Red Bull Ring

Fotó készítője: Andrew Hone / Motorsport Images

„A Forma-1 egy nemzetközi konvoj a szó legjobb értelmében. Ezt kell figyelembe vennünk, amikor az országba való belépés és az ország elhagyásával kapcsolatos szabályokat nézzük. Viszont nem akarom megfontolni annak a lehetőségét, hogy kivételeket tegyünk. Alapvetően az izoláció vagy az egészségügyi bizonyítvány lehet megoldás, amire van is lehetőség.”

„A Forma-1 azt mondta, hogy alapvetően működhet ez a megoldás. Még akkor is, ha pár embernek izolálnia kell magát. Nem akarok közbelépni ebbe, csak azt akarom tudni, hogy betartja mindenki a szabályokat, aki Ausztriába érkezik. Az is fontos számunkra, hogy a távolsággal kapcsolatos szabályokat is tartsa be mindenki.”

„És egy bizonyos ponton az a kérdés is felmerül, hogy hány ember lesz ebben a konvojban, ugyanis a tízezer sokkal kevésbé kedvező szám, mint az ezer, mivel minél nagyobb az emberek száma, annál nagyobb az esély arra, hogy mindenképp történni fog valami.”

Az osztrák kormány elkezdett enyhíteni kedden az országot érintő lezárásokon, és egyre több bolt nyithat ki újra, viszont a távolságot érintő szigorú szabályozás továbbra is érvényben maradt.

 

Sorozatunk következő részében a bakui versenypályát nézhetitek meg visszafelé, ami ugyancsak egy érdekes kihívást jelenthetne a versenyzőknek és a csapatoknak a részben eltérő beállításokkal.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ricciardo szerint ők a legalulértékeltebb F1-es riválisai
Következő cikk A McLaren szerint nagy a veszélye annak, hogy az F1 csapatokat veszíthet el a rajtrácsról

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország