Középpontban a Haas drámája és Hamilton stratégiája - Ausztrál Nagydíj 2018

Az Ausztrál Nagydíj talán két legmeghatározóbb eseménye, vagyis a két Haas három körön belüli kiesése és a Mercedes elhibázott taktikája vezetett Sebastian Vettel "szerencsés" győzelméhez.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W09, leads Kimi Raikkonen, Ferrari SF71H, Sebastian Vettel, Ferrari

Fotót készítette: Andrew Hone / Motorsport Images

Az F1-es szezonnyitó eseményei akkor pörögtek fel, amikor Kevin Magnussen autója a kiállás után sokak legnagyobb döbbenetére leparkolt a pálya mellett. A visszajátszásból már akkor kiderült, hogy csapata túl hamar engedte útjára, vagyis a bal hátsó abroncsát nem tudták rögzíteni mielőtt kigurult a bokszból. Majd Romain Grosjean pontosan ugyanezzel a hibával kényszerült kiállni - csakhogy a francia nem éppen a legjobb helyen tette ezt, aminek következtében először a virtuális, majd a valódi biztonsági autó is begurult a pályára. Sebastian Vettel szempontjából éppen a legjobbkor. 

Bár visszatekintve a versenyre, az események valóban a Haas kiesésével váltak izgalmassá, azért én őszintén sajnáltam az amerikaiakat. Mivel mindez olyan jól jött Vettelnek, így Jacques Villeneuve szavaival élve mondhatnánk, hogy egy "szabotázs" áldozatai lettünk - amit természetesen a "crashgate" botrány főszereplője, Flavio Britore tervezett meg. Na de ennyire azért ne rugaszkodjunk el a valóságtól...

Komolyra fordítva a szót, a negyedik és az ötödik hely összesen 22 pontot hozhatott volna a Haas konyhájára, ami a tavaly összesen megszerzett 47 egység majdnem fele - ráadásul  a szezonnyitón, egy futam alatt... Arról nem is szólva, hogy szerintem még a csapat sem hitte el, mennyire versenyképes autót raktak össze a tél folyamán, majd egy pillanat alatt, ráadásul a csapattagok hibájából mindez "darabjaira" hullott. Kétszer egymás után.

Látszott utána, hogy a csapat egy komoly érzelmi hullámvasutat járt meg a verseny kritikus három körében, azonban a vezetés előtt le a kalappal. A média előtt ugyanis senkit sem hibáztattak, és senkire sem mutogattak ujjal (ez vajon a Ferrarinál elképzelhető lett volna?!). Mint a mondás tartja - együtt nyernek és együtt veszítenek - és a Haasnál úgy tűnik, ez nem csak elméletben "működik". 

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 celebrates on the podium

A verseny másik legfontosabb momentuma Lewis Hamilton és a Mercedes csúnyán elhibázott taktikája, ami lehetővé tette, hogy Sebastian Vettel a virtuális biztonsági autós fázis alatt a brit elé jöjjön vissza a pályán. A címvédő és a Mercedes legnagyobb meglepetésére...

Számomra nagyon nehéz elhinni, hogy a Forma-1 többszörös bajnok csapata, akik évek óta uralják a királykategóriát, hogyan ejthettek ennyire "amatőr" hibát, miszerint az offline, deltaidőket mérő rendszerük mondott csődöt.

A csapatfőnök, Toto Wolff a versenyt követően még arra hivatkozott, a tél folyamán a VSC alatti konstans idővel nem számoltak, vagyis ezt nem építették be a szoftvereikbe, ennek megfelelően pedig Hamilton épp 3 másodperccel maga előtt nézhette végig, ahogy négyszeres bajnok riválisa kényelmesen beáll elé. Furcsa.

Majd tegnap kiderült, hogy ennél sokkal egyszerűbb hibáról van szó, hiszen a deltaidőket számító rendszerük küldött rossz információt a versenystratégiát kialakító szoftvernek.

A Mercedestől pedig ilyen hibák egyáltalán nem megszokottak, hiszen eddig a "német precizitásukról" voltak híresek. Arról nem is szólva, hogy velük ellentétben a Ferrari - akiknek a stratégiai kudarcaik szoktak nagyot szólni - ez alkalommal mindent tökéletesen eltaláltak. Hm. Talán a Mercedes és a Ferrari most, hogy a bokszutcában egymás szomszédságába kerültek, "véletlenül összekeverték" a rendszereiket?! Vagy ezentúl esetleg felcserélődtek a szerepek a mezőnyben? 

A fentebb taglalt két esemény pedig ahhoz vezetett, hogy végül nagy meglepetésre a Mercedesnél lassabbnak vélt Ferrari nyerte meg a szezonnyitó versenyt Sebastian Vettellel a volán mögött. 

Őszintén szólva, ahogy talán mindenkit, engem is meglepett - talán nem annyira, mint a Mercedest - hogy Vettel hogyan tudott Hamilton elé bejönni a virtuális biztonsági autós fázist követően. A téli tesztek alatt olyan benyomásom volt, hogy a Ferrarinak valahogy idén nem sikerült ledolgozni a hátrányát a Mercedeshez képest. Azt gondoltam, hogy a Mercedes és a Red Bull nem véletlenül nem villantotta meg a valódi sebességét, és hogy a Ferrari lehet a harmadik legerősebb csapat mögöttük. 

Az Ausztrál Nagydíj azonban erre rácáfolt, és bár az így is kirajzolódott, hogy valóban a Mercedes a legjobb, az is látszik, hogy ha hibáznak, akkor még legyőzhetőek - mind a Ferrari, sőt szerintem a Red Bull személyében is. 

Persze azt hozzá kell tenni, ahogy a téli tesztekből úgy az Albert Parkban látottakból sem szabad levonni messzemenő következtetéseket...  

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Képekben a 2018-as Ausztrál Nagydíj: közel 600 felvétel
Következő cikk Ausztrália után mindkét red bullos szívesebben megy Bahreinbe és Kínába

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország