Austin lehet a Red Bull utolsó esélye a bajnoki csatában?

A Red Bull második helye egyfajta győzelemmel ért fel Szingapúrban, hiszen alakulhatott volna sokkal rosszabbul is. Ha azonban így folytatódnak a dolgok, akkor Max Verstappen negyedik bajnoki sikere valóban veszélybe kerülhet. A fordulópontnak Austinban kell érkeznie.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB20

Max Verstappen, Red Bull Racing RB20

Fotót készítette: Simon Galloway / Motorsport Images

Verstappen elégedett volt a második eredményével, ami már önmagában sokatmondó, hiszen tisztában volt azzal, hogy ez rosszabbul is alakulhatott volna, ha Oscar Piastri és a Ferrarik nem rontanak az időmérőn. Jelen állás szerint csak hét pontot bukott Lando Norrisszal szemben, de ez lehetett volna akár dupla annyi is, ha a többiek kicsit jobban összerakják a hétvégéjüket.

A Red Bull gondjai pedig nem illantak el azzal, hogy Szingapúrban sikerült dobogós helyet szerezniük. A McLaren autója ugyanis mindenhol és minden körülmény között gyors. Norris a verseny egy pontján már majdnem fél perccel vezetett, és csak azok után vett vissza, hogy kétszer majdnem kiejtette magát a versenyből.

 

A Red Bull csapatvezetőjét, Christian Hornert azonban főként az első etap döbbentette meg, amikor szóltak Norrisnak, hogy kezdje el növelni az előnyét Verstappennel szemben. Öt másodpercet kértek tőle, ő pedig ezt három kör alatt össze is hozta. „A könnyedség zavarba ejtő volt” – ismerte el Horner a McLaren tempófölénye kapcsán.

„Nekünk gondjaink voltak a közepes abroncsokon. A keményen azonban tartani tudtuk Lando tempóját. Nem láttam nálunk gyorsabb autót abban a fázisban. Ha pénteken felajánlották volna az első sort az időmérőn és a második helyet a futamon, elfogadtuk volna.”

A csapatfőnök már csak azért is mondja ezt, mert pénteken még elveszettek voltak a beállításokkal, és Verstappen például a 15. helyen zárta az FP2-t. Innen sikerült aztán visszakapaszkodniuk. Horner pedig látja a pozitív trendet.

„Ez már a második verseny Bakuval együtt, ahol javultunk. Megértettük a problémáinkat és úton vannak a megoldások.” A most következő őszi szünet papíron lehetőséget ad a Red Bullnak, hogy megpróbáljon visszazárkózni a wokingiakra, amire szükségük is lesz, ha menteni akarják Verstappen egyéni címét. „A különbség nagy. Sok éjszakára lesz szükség Milton Keynesben, hogy helyre tegyük a dolgokat. El kell ismerni, hogy a McLaren az új mérce.”

A soron következő Amerikai Nagydíjon komolyabb fejlesztéseket szeretne bevetni a Red Bull, de hogy pontosan mekkorát, azt még Horner sem tudja: „Még nem fejeztük be az előző két futam elemzését. Sajnos Baku és Szingapúr speciális pályák, ami alapján nehéz következtetni. Az austini változtatások azon fognak múlni, mit hámoznak ki a mérnökök az adatokból.”

„Muszáj lesz fordítanunk, különben szoros lesz” – tette még hozzá zárásként a brit, aki jól tudja, hogy össze kell szedniük magukat, máskülönben a McLaren könnyedén elsétálhat mindkét bajnoki serleggel 2024 végén.

A bikások tanácsadója, Helmut Marko kicsit kétségbeesettebben nyilatkozott a futam után, és szerinte is muszáj lesz összeszedniük magukat Austinra.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Marko kezdi unni, hogy Ralf Schumacher mindig a Red Bullról spekulál
Következő cikk Christian Horner is reagált Max Verstappen büntetésére

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország