Aukcióra kerül Ayrton Senna győztes F1-es autója

Egy nagyon értékes darab kerül árverésre hamarosan, amit nem más vezetett, mint Ayrton Senna.

A legendás brazil versenyző 1993-ban teljesítette az utolsó évét a McLaren színeiben. A bajnokságot a második helyen fejezte be, 16 ponttal a riválisa, és korábbi csapattársa, Alain Prost mögött.

A fentebb látható autó amiatt is különleges, mert ezzel szerezte meg a hatodik. és egyben utolsó győzelmét Monacóban. Ez a rekord még 25 év után is él. A McLaren MP4/8 névre keresztelt konstrukciót Neil Oatley tervezte, amit egy V8-as erőforrás keltett életre.

Az 505 kilogrammot nyomó autó a 16 versenyen 5 győzelmet, 1 rajtelsőséget és 1 leggyorsabb kört szerzett. Talán nem okoz túl nagy meglepetést, hogy Senna gyűjtötte be ezt az 5 győzelmet.

Az aukció májusban (11.) lesz, ami a Bonhams szervezésében kerül lebonyolításra. A szervezők nem számolnak pontos becsléssel, de egy igen nagy összeget várnak a gépért. Nyilvánvalóan egy hétszámjegyű összegről lesz szó…

Tavaly novemberben Michael Schumacher utolsó Monaco-győztes Ferrariját (2001) 7,5 millió dollárért értékesítették. A modern korszak autói közül ez a legértékesebb, amit valaha is árverésen értékesítettek. 

Motorsport Hungary Facebook

Michael Andretti, McLaren MP4/8 Ford

Michael Andretti, McLaren MP4/8 Ford
1/9

Fotó készítője: LAT Images

Ayrton Senna, McLaren MP4/8 Ford leads Michael Schumacher, Benetton B192B Ford

Ayrton Senna, McLaren MP4/8 Ford leads Michael Schumacher, Benetton B192B Ford
2/9

Fotó készítője: LAT Images

Ayrton Senna, McLaren MP4/8 Ford, Michael Schumacher, Benetton B193B Ford

Ayrton Senna, McLaren MP4/8 Ford, Michael Schumacher, Benetton B193B Ford
3/9

Fotó készítője: LAT Images

Ayrton Senna, McLaren MP4/8 Ford, celebrates 1st position

Ayrton Senna, McLaren MP4/8 Ford, celebrates 1st position
4/9

Fotó készítője: LAT Images

Ayrton Senna, McLaren MP4/8 Ford

Ayrton Senna, McLaren MP4/8 Ford
5/9

Fotó készítője: LAT Images

Ayrton Senna, McLaren MP4/8 Ford

Ayrton Senna, McLaren MP4/8 Ford
6/9

Fotó készítője: LAT Images

Ayrton Senna, McLaren MP4/8 Ford

Ayrton Senna, McLaren MP4/8 Ford
7/9

Fotó készítője: LAT Images

Ayrton Senna, McLaren MP4/8 Ford

Ayrton Senna, McLaren MP4/8 Ford
8/9

Fotó készítője: LAT Images

Ayrton Senna, McLaren MP4/8 Ford

Ayrton Senna, McLaren MP4/8 Ford
9/9

Fotó készítője: LAT Images
Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING