Az FIA átvizsgálta Lewis Hamilton kocsiját
A Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton a második helyen ért célba a Hungaroringen, ezt követően pedig az FIA átvizsgálta a hétszeres világbajnok W13-asát.
Az FIA idén minden verseny után véletlenszerűen kiválaszt egy autót az első 10 helyezett közül, a Magyar Nagydíj után pedig a második helyen végző Lewis Hamilton kocsiját vizsgálta át a sport szabályzó szervezete.
Az átfogó vizsgálatról csak a belga nagydíjhétvége csütörtöki napján adott hírt a technikai delegátus vezetője, Jo Bauer, a dokumentumból pedig kiderül, hogy a kormányt az belső elektronikát, valamint a kábelkötegeket is megvizsgálták, és mindent rendben találtak.
Idén ezen kívül eddig egyszer vizsgálták át Hamilton kocsiját a futam után – erre Szaúd-Arábiában került sor, és akkor is úgy ítélték meg a technikai szakemberek, hogy teljesen szabályos a Mercedes.
Lewis Hamilton 13 futam után a pontverseny hatodik helyén áll, viszont mostanában remek formába lendült: az utolsó 5 versenyen kétszer második, háromszor harmadik lett, így Sainz már csak 10, Russell pedig 12 pontra van tőle.
Ricciardo maradhat a McLarennél, ha távozik a Forma-1-ből...
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.