Aston Martin: Vettel már most értékes visszajelzéseket adott

Sebastian Vettel hamarosan megkezdi karrierjének egy újabb szakaszát, az Aston Martinnál pedig rendkívül izgatottak, hogy egy négyszeres világbajnok tapasztalataival vértezhetik fel magukat.

Sebastian Vettel, Aston Martin F1 Team

YouTube kép

Sebastian Vettel a 2020-as szezon végén bocsájtotta el a Ferrari, azonban sokáig nem volt egyértelmű, hogy marad-e a Forma-1-ben. Végül az Aston Martin képes volt Sergio Perezt elküldeni azért, hogy a megszerezzék a négyszeres világbajnokot, a csapatfőnök Otmar Szafnauer szerint Vettel egy következő szintre juttathatja a csapatot, és már most látszik a német versenyző hozzájárulása a csapat felkészüléséhez:

„Már most beszélt a mérnökeinkkel, hogy milyen adatokra van szüksége ahhoz, hogy segítsen az autó ideális beállításánál. Javított a pilótafülke ergonómiáján is, melyik kapcsolót hova kellene tennünk, hogy az könnyebben kezelhető legyen. Már vezette a szimulátort is, és összehasonlította azt az eddigi tapasztalataival, mi volt jó, min kell még dolgoznunk” – nyilatkozta Szafnauer az Auto Motor und Sport-nak.

„Ennél még sokkal többre lesz képes. Sebastian még csak pár napot volt velünk, de ilyen rövid idő alatt is nagyon hasznos visszajelzéseket adott. Még nem is vezette az autónkat. Nagyon sokat tanulhatunk még tőle, hogy továbbfejlődjünk.”

Szafnauer azt is hozzátette, hogy csak azért, mert Vettel ismét egy kisebb csapathoz igazolt, nem volt döcögős a beilleszkedése.

„Azt nem szabad elfelejtenünk, hogy Sebastian versenyzett a Toro Rossónál is, ők pedig kb. akkorák, mint mi, Sebnek pedig remek memóriája van.”

„Ugyanolyan filozófiával közelítjük meg a versenyzést. A célunk, hogy a lehető leggyorsabb autónk legyen, de ez más területekre is igaz, mint a kerékcserék. Mindent ki akarunk hozni a versenyekből, és Sebastian pontosan ezt akarja. Közösen tovább tudjuk majd optimalizálni egymás teljesítményét.”

Még több F1 hír:

Az amerikai mérnök szerint az sem látszódik Vettelen, hogy két nehéz szezon van a háta mögött a Ferrarinál.

„Már most motivál minket, és nagyon érdeklődő: miért így csináljátok ezt a dolgot, és miért nem máshogyan. Két nap alatt rengeteg kérdése volt. Ezekkel a kérdésekkel is a tapasztalatát adja, pontosan azt, ami nekünk kell. Minden követ meg fogunk mozgatni, hogy márciusban azt mondhassuk, hogy minden lehetőséget kiaknáztunk a téli időszakból. Nem látok semmilyen motivációs, vagy önbizalmi hiányosságot.”

Az Aston Martin célja, hogy a bahreini téli tesztekig még legalább egyszer ellátogasson Vettel a silverstone-i gyárba, ez azonban az utazási korlátozások miatt nem olyan egyszerű, hiszen a német bajnok Svájcban él a családjával.

„Most is hetente többször beszél a mérnökökkel, de minden attól függ majd, hogy lehet-e utazni. A terv az, hogy még a tesztek előtt visszajöjjön. Még frissítenünk kell a szimulátort is, hogy az tartalmazza a legújabb fejlesztéseket.”

A versenyautó, amely megalapozta a Mercedes Forma-1-es dominanciáját: a W05

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk „Kvjathoz hasonlítva Mazepin igazi orosz”
Következő cikk Symonds: Alonso egyből megérti majd a 2022-es autókat

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország